Ahogy e sorokat írom, előttem egy kis kereszt. Faalapon ezüst feszület, afféle nyakban hordható változat. Kedves barátom asztalán láttam meg és annyira megtetszett, hogy elkértem tőle. Gondolkodás nélkül ideadta. Kiderült, Ferenc pápától hozta neki valaki. Ez eddig nem is olyan érdekes. De ha jobban megnézem a kis kegytárgyat, látom, hogy a keresztre feszített test nyakában egy bárány, és mögötte is juhok sokasága. Mert a jó pásztor vigyáz a nyájára, szereti, óvja annak tagjait. Szeretem ezt a kis keresztet, gyakran gondolok arra, akitől kaptam, aki nagyon fiatalon ment el nemrégen, ránk hagyva a tisztesség és emberiesség példáját.
A napokban nálunk járt a világ egyik legnépesebb egyházának feje, a pápa. Pontosabban immár másodszor tisztelt meg minket rövid időn belül. A világ népességének körülbelül egyharmada keresztény, ennek nagyjából a fele tagja valamilyen szinten a katolikus egyháznak, vagy legalábbis annak vallja magát. Nagy ez a szám, ennek élén állani nem kis felelősség. Pontosan ezért bír ez az egyházfő igen nagy jelentőséggel az őt követők és nem követők szemében. A mi kedves I. nénink is, családunk lelkiismerete, gyermekeim kedves dadája, ha őt említette, előbb kicsit megállt, alig láthatóan meghajolt és csak ezután ejtette ki a nevet: Szentatya. Ő nagyon sokat imádkozott, ahogyan összefoglalta: „Reggel az az első. Az ágyban. Úgy nem fáj annyira a derekam. Keresztet vetek, az Úr Jézus szent nevében felkelek. Még iskolás voltam, mikor volt egy lelki gyakorlat, ahol mondta az atya, hogy nem fontos, hogy oldalszám mondjuk az imákat, az is nagyon jó, ha ezt mondjuk. Meg azt, hogy Szent József, légy velem halálom óráján. Ezt én azóta reggel, este elmondom.”
Sok mindenre jó az ima. Rendezi az időt, félelmet oszlat el, önbizalmat ad, de segít a testi bajok elviselésében is. Egy másik drága idős asszonyomnál is így volt ez: „Imádkozás alatt is szoktam tornázni, nyújtott ülésben előre hajolgatást. Az imádságnál jobban elmennek a gondolataim. Nekem ez a problémám évtizedek óta. Különböző módszereket ajánlottak az atyák, de nem vált be. Például hogy kevesebbet imádkozzam. Ha kevesebbet imádkozok, akkor is ugyanúgy. Azt mondták, akkor gyötörjem magam. Így gyötröm a testemet, és akkor talán jobban megy. Így talán valamivel értékesebb lesz. Nem is tudom… attól félek, hogy én csak szokásból imádkozom. Pedig szükségét érzem az imának. Mindenekfölött. Reggel nekem az az első.”
A katolikus egyház feje – kevesen tudják róla – élelmiszervegyész végzettséggel is rendelkezik. Talán ezért is étkezik olyan tudatosan: reggelire tejet, kenyeret egy kis lekvárral, ebédre tésztát vagy rizst, vacsorára salátát pirítóssal. Érdemes követni! Ugyanilyen puritán a világ egyéb dolgaiban is, gondoljunk csak autójára vagy egyéb dolgaira. Most itt, a budapesti miséjén egy speciális, rendkívül szép és egyszerű miseruhát viselt segítőivel együtt, amelynek tervezője Fecske Orsolya festőművész, aki ráadásul a Szociális Testvérek Társaságának tagja.
A pápa minden nyilvános megjelenésekor több nemzetért is imádkozott, illetve hallgatott meg könyörgéseket. Egyik vezetőnknek pedig ezt mondta: „Falak helyett hidakra van szükség!” Másutt meg ezt: „Ne féljetek szembemenni az árral!” Szentbeszédében még ezt is hallottuk tőle: „A határ nem elválaszt, hanem összeköt.” A bajt, a szerencsétlenséget pedig a legnagyobb kihívásnak és lehetőségnek írta le. Fontos tanácsok ezek.
Javasolta a gyakori online jelenlét megrövidítését, ami azért is érdekes, mert éppen a napokban reppent fel hír: közeli szomszédunknál immár a telefonunknak is gyónhatunk, a mesterséges intelligencia megadja a penitenciát, de még zsoltárt is gyárt, amivel könnyíthetünk lelkiismeretünk nehéz terhein. Nyilván véletlen az egybeesés, de nem csodálkoznék, ha Ferenc e mellé állna.
Mint mindenkinek, azoknak is megbocsátott, akik őt korábban fura szavakkal jellemezték, vagy kenték bűnüket egy más felekezetre, legyen nekik is az Ő igéje szerint. Ferenc pápa odaenged magához mindenkit, bármilyen legyen is a múltja, gondolkozzék bárhogyan a világról. Legyen más a véleménye, mint neki, nem számít. Azoknak is megbocsát, akik ezeket a gondolatokat felrúgva rangsorolnak: csak az mehet közel a méltósághoz, aki nekik szolgál. Drága asszonyaim ezt így mondták: „Az Úristen megbocsát. Ő nagyon is humánus.”
Pedig aki teremtett minket, a saját mására tette ezt, mert azt tartotta jónak. Nos, ha rá hasonlítanánk, nem bíráskodnánk, hisz az valóban csak a legnagyobb dolga, hol vagyunk mi ettől. A tiszta lelkiismeret bárkivel szóba áll, mindenkinek teret ad, mert nincs mitől tartania.
A címben olvasható módon szólított meg minket a világ egyik legbefolyásosabb embere. Nem testvérnek, nem híveknek, nem magyaroknak, ennél pontosabban fogalmazott. A jó vezető – jó pásztor. Nyakában a legkisebb, a sérült bárány, mert szereti és óvja nyáját. És amint azt a legfiatalabbtól – talán a legkedvesebbtől – aki a legközelebb volt a Fiúhoz, Jánostól tudjuk: a szeretetben nincs félelem.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/18. számában jelent meg május 12-én.
