Elkezdte a próbagyártást a világ legértékesebb chipgyártó vállalatának, a tajvani TMSC-nek az arizonai üzeme. Drezda mellett épül már az európai gyáruk, és hasonló beruházás folyik Japánban is. Mindezek fontos lépést jelentenek abba az irányba, hogy csökkenjen a világ kiszolgáltatottsága a számítógépek és tulajdonképpen a legtöbb elektromos berendezés lelkének számító chipek terén. Ugyanakkor veszélyes lehet Tajvanra – a szigetország védelmi garanciája a „szilíciumpajzs”, vagyis az a tény, hogy minden országnak égető szüksége van az ott gyártott chipekre, így érdekük támogatni őket a Kína által jelentett állandó fenyegetéssel szemben. Eközben Kína is gőzerővel építi a maga chipgyártó kapacitását, nem titkoltan azzal a szándékkal is, hogy átvegye Tajvan helyét a globális ellátási láncban. Adódik tehát a kérdés: meddig képes a szilíciumpajzs megvédeni Tajvant?
Előtte egy kis technikai háttér: a chipgyárak egyik legfontosabb alapanyaga az úgynevezett szilícium-ostyák, amelyekre az automatizált gépek (ezek jellemzően a holland ASML fotolitográfiai cég több száz millió dolláros termékei, amelyekből évente alig 5-6 készül) tranzisztorok milliárdjait marják bele meghatározott rend szerint, extrém ultraibolya fény segítségével. Három dimenzióban, egymásra épülő rétegekben – ez a meghatározott rend a chiptervezés, amiben jelenleg az USA a piacvezető, Tajvan a második a világon. Kulcsfontosságú, hogy milyen kicsi tranzisztorokat tudnak belemarni egy ostyába: minél nagyobb ezeknek a sűrűsége, annál nagyobb kapacitású eszköz készül. A világon jelenleg Tajvan képes a legkisebb csíkszélességgel dolgozni: 3 nanométerenként tudnak elhelyezni egy tranzisztort, de már épül egy új gyár Kaoshiung város mellett, ahol a 2 nanométeres csíkszélesség a cél. (Gondoljunk csak bele: egy koronavírus átlagosan 80-120 nanométer hosszú, tehát elméletileg több tucat tranzisztort bele tudnának marni Tajvanban, a „becsippeléstől” rettegő konteóhívők rémületére.)
Ha megnézzük a 2023-as adatokat (a tavalyi év statisztikái még nem állnak rendelkezésre), Tajvanban gyártották a világban felhasznált kész, tehát tranzisztorokkal telepakolt szilíciumostyák 78 százalékát.
• Mások is tudnának-e hasonló gyárakat létrehozni?
• Mennyit számít ilyenkor a tajvani és mondjuk amerikai ember munkamorálja közötti különbség?
• Hogy képzeljük el a munkát ezekben az üzemekben?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
