Kihasználják az oroszok lankadó figyelmét a terroristák
A Szíriai Demokratikus Erők harcosa Rakka romjainál (Fotó: Reuters/Rodi Said)

Helyhatósági választásokat tartana szeptemberben a szíriai kormány annak ellenére, hogy a lakosság fele továbbra sem tért vissza az otthonába. A választásokat még inkább nehezítené, hogy Damaszkusz továbbra is csak az ország egy része felett gyakorolja az ellenőrzést, máshol az iszlamisták, a velük szövetséges törökök, illetve a kurdok kezében van a hatalom, akik természetesen nem ismerik el a szír kormány legitimitását a területükön. Ám e problémák még mindig eltörpülnek azok mögött, amivel Bassár el-Aszad rendszere most szembesül.

Kiemelkedik ezek közül az Iszlám Állam (IÁ) szíriai megerősödése, ami miatt a libanoni Hezbollah és az iráni Köztársasági Gárda kénytelen volt augusztus elején erősítést küldeni az ország keleti részére. Ugyanis a terrorkalifátus sejtjei megtámadták az egyik Irán-párti félkatonai szervezet bázisát Majadín mellett, és heten áldozatul estek. A Damaszkusszal szövetséges külföldi erők ezért most azon dolgoznak, hogy megtisztítsák a sivatagi területeket az IÁ harcosaitól, akik az után lettek igazán aktívak, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát.

• Hogyan erősödött meg újra az Iszlám Állam?
• Hogyan érinti Szíriát az élelmiszerválság?
• Irán lesz a kialakult helyzet nyertese?

A teljes cikket a Magyar Hang augusztus 12-én megjelent, 2022/33. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!