A pazarlás miatt szomjaznak nyaranta a tájaink

A pazarlás miatt szomjaznak nyaranta a tájaink

Homokhátsági táj (Fotó: Magyar Hang/Grimm Balázs)

  

Magyarország alvízi ország. Annyi víz jut nekünk, amennyi a szomszédainktól érkezik, és ami eső formájában a talajra hull. Csakhogy hazánk még jelenleg is ott tart, hogy több víz folyik ki a határainkon, mint amennyi a folyókon hozzánk érkezik. A tájainkat a kiszáradás fenyegeti, ezen az öntözőcsatornák kiterjed hálózata sem segít.

Arra lenne szükség, hogy a víz minél nagyobb hányadát a határainkon belül tartsuk, egyelőre azonban a mezőgazdasági támogatási rendszer nem teszi érdekeltté a gazdákat abban, hogy a földjeiken megjelenő vizet igyekezzenek megtartani. Pedig szó sincs arról, hogy a vízzel borított területek haszontalanok lennének, a táj szintjén kifejezetten hasznos feladatot látnak el. A települések többsége is arra törekszik, hogy a hirtelen nagy mennyiségben érkező esővizet minél gyorsabban elvezesse. Szerencsére azonban vannak előremutató példák is.

• Milyen hatása lehet a talajra az évszázadokig tartó öntözésnek?
• Milyen megoldások léteznek a víz megtartására?
• Hogyan lehetne ösztönözni a gazdákat arra, hogy ne ellenségként tekintsenek a belvizekre?
• Mit tehetnek az önkormányzatok?

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!