Tartozásrendezés

„Gyertyám homályosan lobog…
Magam vagyok…
Sétálok föl s alá szobámban…
Szájamban füstölő pipám van…
Multam jelenési lengenek körűlem…
Sétálok, sétálok, s szemlélem
A füst árnyékát a falon,
És a barátságról gondolkodom.”
(Petőfi Sándor)

Az elmúlt hónapban e helyt két alkalommal is belekotnyeleskedtem az engem foglalkoztató „riporterség” minapi témakörébe, és csak mára jutott az eszembe, hogy valamivel adós maradtam. Jelesül egy névvel, amit egyszer sem írtam le. Nem, ezúttal nem Vitrayét, akiről közel hetven éve tudnivaló, mennyire elsődlegesen meghatározó a jelenléte a hazai médiatörténetben, és ennél többet részemről valóban csak „mindenlébenkanálként” fejtegethetnék.

Bevallom, egy barátomról van szó. Akit, ha már mindenképp riporterekről írtam, kifelejtenem igazságtalannak számít, és kétségtelen megérdemli, hogy egyéb okfejtéseimhez hozzámérve pótoljam mulasztásomat. Nem feltétlen azért, mert vagy negyven éve tartós a kapcsolatunk, s hogy azt ő nálam tíz évvel fiatalabbként hűségesen karbantartja! Elsőrendűen azért, mert ismeretfüggő fogyasztóként a mai médiadzsungelben számomra az ő podcaststúdiója egy különleges, védett táborhely, ahol nem unalmas elidőznöm, pedig fenekedő vicsorgás, elfojtott vérszomj fölötti baljóslatú morgolódás vagy épp szépelgő csodavárás egyáltalán nem telíti a légkört.