Tiszán innen, Dunán túl
Tüntetés és hídfoglalás Budapesten 2025. március 25-én (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Három hidat tartott órákon át lezárva (illetve kis időre egy negyediket is) a többezres tüntető tömeg kedden Budapesten. A megmozdulás szervezője Hadházy Ákos és a Momentum volt. Az esemény láthatóan tűzbe hozta és késő estig az utcán tartotta a résztvevőket, ugyanakkor számos kritika is érte a nyilvánosság egyes szereplőitől. Ezen kritikák egy része technikai jellegű: nem látszott jól a színpad, a kivetítő, elégtelen volt a hangosítás, mivel nem számítottak ekkora tömegre – ezek nagyjából meg is felelnek a valóságnak. (A technika nyilván pénz kérdése is.) A megmozdulás tartalmi kritikája már korántsem ítélhető meg ennyire feketén-fehéren.

Alapvetésként, tényként kijelenthető: bár a szerbiai vagy törökországi megmozdulásokhoz nem volt mérhető, hazai viszonylatban mégis sok embert mozgatott meg a tüntetés. A tömegben nagyon sok volt a fiatal, köztük – elmondásuk szerint – olyanok is, akik korábban nem vonódtak be a közéletbe. Egy agresszív járókelő késő esti támadását és Szabó Bálint életveszélyes Dunába ugrását leszámítva (melyek nem tekinthetők a demonstráció tervezett részeinek) a tüntetés békésen zajlott, a helyszíneket a rendőrség profin biztosította, az egyenruhások kulturáltan beszéltek az utcán lévőkkel, akik szintúgy nem léptek fel ellenségesen velük szemben.

Kiderült az is, a Momentum Budapesten még létezik (feltámadott), vannak aktivistáik, akik előre tervezett koreográfia szerint terelték a tömeget a Ferenciek tere és az Erzsébet híd térsége felől a Szabadság híd irányába. A – például a partizános Gulyás Márton által élesen bírált – beszédek közül kiemelkedett a momentumos Lőcsei Lajosé, akiről kiderült: nemcsak az északkeleti országrész jó ismerője, a droghasználat elleni küzdelem egyik fő politikusarca, hanem hatásos szónok is. Ahogyan a Szabadság híd pesti hídfőjénél a hangosbeszélőt magához ragadó Bedő Dávidra is jól rezonált a közönség. (Mások mellett őket büntette a házelnök összességében 70 millió forintra a parlamenti füstgyertyázás miatt.) Ők a saját közegükben már látszanak (ez is valami), azon túl még nem. 

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!