Ebben a szeretett honban szaporodnak az árulók. Hogy kik kiket tartanak árulónak, olvashatjuk, láthatjuk sajtóban, világhálón, podcastokban, televízióban. Ha „szerencsénk” van, akár utcákon és/vagy parkokban is, ha épp akkor járunk arra, amikor egy fölbőszült (felbőszített) harcos némi anyázással megtoldva árulóz le egy közismert személyiséget, de akár egy köztéri tömegrendezvényen is, ahol egy efféle találkozásra ácsingózó „körzeti megbízott” végre szemébe mondhatja a pódiumra föllépő szónoknak: áruló vagy! Ez esetben ez nem (pusztán) hazaárulást jelent, hanem az egykori pártja által kapott közmunka helyének becstelen otthagyását, pedig azt nem mindenki kaphatta meg, csak az, akinek miniszter volt a felesége, tehát, hogy tiszta legyen: ez esetben Magyar Péterről (M. P.) beszélünk, ő az áruló. Akit „leárulóztak”.
Első lépésként beírtam a kérdést a gépembe, mit jelent az „áruló” szó? Íme a felelet: „A társak bizalmával visszaélő (személy), aki megszegi korábban tett ígéretét, fogadalmát; aki elmulasztja az ígért segítséget és hozzájárulást.” Most akkor nézzük meg ezt M. P. vonatkozásában! Amikor állást kapott a Diákhitel Központban, ígért valamit Orbánnak? Gondolom, nem, maximum megfogadta, hogy rendesen fogja végezni a munkáját. Kellett-e fogadalmat tenni? Biztos, hogy nem. Akiknek kellett, hivatalból segíthetett, s amihez adhatott, adott hozzájárulást. Amikor föladta az állását, árulást követett-e el? Szerintem nem. Ja, hogy a Fideszt is otthagyta? Oda sem kötötte sem ígéret, sem fogadalom. (Az otthagyásra még visszatérek.)
Másodjára fölnyitottam A magyar nyelv teljes szótárát (Ballagi Mór), ebből másolom ide a rövid meghatározást: „az igaz ügyet hűtlenül elhagyó.” Maradjunk M. P.-nél, de először tisztázzuk, esetében mit jelenthet az „igaz ügy”. NER-es megközelítésben nem mondhatunk mást, mint azt, hogy az igaz ügyet csak és kizárólag a Fidesz képvisel(het)i. Mondják ezt azok, akik régen is azt mondták: „Csak a Fidesz!” Amikor M. P. is így gondolta, melléjük, mióta azt látta, hogy ez már rég nem az „az igaz ügy”, akkor beléjük állt. Én így értem: nem ő lett hazuggá, az ügy nem maradt igaz. Van ilyen, volt is már.
Harmadikként az Értelmező szótárt lapoztam föl, amelyben az „áruló” szócikknél ezt olvashattam: „Aki elárul(t) vakit v. vmely ügyet.” Végiggondoltam, és nem jutottam előbbre. M. P. nem árult el senkit, azon kívül, hogy „elárult” egy „titkot”, amikor lejátszotta azt a felvételt, amit volt feleségével beszélgetve vett föl. Azt viszont, ha komolyan vesszük a beszélgetés részleteit, magyar polgárként kvázi (minimum becsületbeli) „kötelessége” volt nyilvánosságra hozni, ha másért nem, a haza érdekében.
Nyugodtan aludni
Ha én lennék Viktor fiam apja, tuti, hogy már évekkel ezelőtt azt mondom neki, hogy fiam, ezt, meg ezt, meg ezt, meg azt se nem!
Negyedszerre ismét a net következett. Az Egri csillagokban leleplezett árulóról kutakodtam. Mások is megtették már. Az egyik komment így szólt: „A könyv Hegedűs Istvánról beszél mint árulóról. Nem tudom, még kire gondol. Gyakorlatilag áruló az a két parasztember, aki a török levelét vitte be a várba. Dobó meg is büntette őket. Áruló szerintem Gábor pap öccse is, akit a török gyerekkorában elrabolt, janicsár lett, már magyarul sem tudott, és a magyarok ellen harcolt Eger ostrománál.” Nos, igen, árulóvá lenni így is lehet, így is árulóvá válhat az ember, nézőpont és szerencse kérdése.
Ezután is a neten maradtam, Gerébre akartam rákeresni, A Pál utcai fiúk árulójára. Csodák csodája Bohár Dánielt dobta föl a gép, aki ezt írta/mondta: „Geréb áruló lett. Elárulta a Pál utcai fiúkat. A vörösingeseknek köpött, de az árulót mindenhol lenézik. Az árulást szeretik, az árulót megvetik. Tanulságos történet.” A kommentekből egyet emelek ide, mondanom sem kell 61 reagálást kapott, azt sem kell mondanom, kiktől. Nem nyitottam be, gondolom, egy kommentelő, B-N. Andrea is árulóvá lett, ezt írta: „Szerintem ezt nem kéne! Viszont el kellene gondolkodni kicsit azon, amiket mond Magyar Péter, mert van benne igazság, és ezt mi jobboldaliak is érezzük, én legalábbis érzem. Remélem legbelül ti is!” V. Krisztián hozzászólása még ide kívánkozik: „Bizony mondom nektek, egyikőtök elárul engem” (Máté 26:21). Júdási jellem. Az árulókat mindenki kiveti és megveti.
Az árulókat igen, mindenki. És ismét itt vagyunk a címben föltett kérdésnél: kik az árulók? Amennyiben a föntebb idézettekkel egyetértünk, akkor már csak az a kérdés vár válaszra, hogy ha Orbán Viktor a Liberális Internacionálé alelnökeként az igaz ügyet szolgálta, árulás volt-e, hogy otthagyta ezt a közösséget? Áruló volt-e, amikor (megelőzve, hogy kitegyék onnan) otthagyta az Európai Néppártot? És vajon árulóvá lett-e Orbán Viktor, amikor a ruszkik hazaküldéséről szónokló fiatalemberből (egyelőre titkolt okok miatt, vagy ki tudja, miért) Oroszország vazallusa lett? Árulónak mondhatják-e az Európai Unióban azért és amiatt, hogy szembe megy minden EU-s döntéssel, és abban a közösségben, ahova az országa, Magyarország tartozik, az orosz érdekeket igyekszik képviselni? És mivel a KDNP, föladva egyébként is gyengélkedő önálló párt jellegét, a Fidesz oldalkocsija, ha tetszik, utánfutójává lett, vajon áruló-e a (hajdan liberális) párt potentátja, aki csuhásoknak nevezte a KDNP tagjait, és odavetette nekik: térdre, imára! Bizony mondom nektek, ennyi köpönyeghez vásárolnotok kell még néhány vállfát.
Majorság
Mi a túrót keres a rendőrség a hatvanpusztai majorság főbejáratánál? Mivel jár, ha hazudik egy miniszterelnök?
Minap emlékeztetett egy barátom egy hajdani sajtóbeszélgetésre, amelyen Göncz Árpádnak feltették a kérdést: egy ember az élete során hányszor változtathatja meg az alapvető álláspontját? Mindenki Árpi bácsijának a következő volt a válasza: egyszer lehet, másodszor már nem illik, harmadszor pofátlanság!
Tisztázzuk: Magyar Péter, az „áruló” nincs egyedül, igaz, erről eddig az árulózók megfeledkeztek. Megpróbáltam egybegyűjteni azokat, akik vagy a Fidesz tagjai voltak, vagy a Fidesz-érákban szoros (főképp munka-) kapcsolatban voltak Orbánnal, szolgálták „az igaz ügyet”, aztán, épp úgy, mint M. P., úgy látták, ez már nem az az ügy, amiért együtt lelkesedtek, és otthagyták a „kenyéradó gazdájukat”. Gondolom, nem teljes a lista (ahogy Deutsch Tamás művész-feketelistája sem teljes, én is lemaradtam róla), de talán ennyi is elég „árulóból”. Íme! Az egykori párttagok: Szelényi Zsuzsa, Fodor Gábor, Ungár Klára, Bozóky András, Hegedűs István, Csaba Iván, Kardos József, Kata Péter, Molnár Péter, Langauer László, Rácz András, Szabó Gábor, Tar Miklós, Vajda Tibor. És akik valamiben részt vettek: Ángyán József, Raskó György, Mellár Tamás, Elek István, Bod Péter Ákos, Csaba László, Jeszenszky Géza, Járai Zsigmond, Chikán Attila, Hadházy Ákos, Kármán András, Bába Iván.
Nem akármilyen személyiségek. Ők azok, akik előbb vagy utóbb felismerték, mit jelent Orbán Viktor számára az „igaz ügy”.
Akik utánuk jöttek, és jelentős apanázsért szolgálják az igaz ügyből megmaradt hordalékot, ugyancsak a hon jelesei: Gáspár Győzi, Lotfi Begi, Tóth Gabi, Nagy Feró, Kis Grófo, Pityinger László alias Dopeman, egy igazi kórus, egy együttes, amely Orbán Viktor Magyar drámáját, az Orseolo Pétert adja elő, zenéjét szerezte Kovács Ákos, rendezte Szőke András.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/36. számában jelent meg szeptember 5-én.
