„így szeretek én írni
kozmikus pacákat kapva
kozmikus pacákat ejtve”
(Kozmikus pacnikat)
Megértettem, hogy ezt a vacogást fel kell vállalni. Ez a rezgő állapot most is bennem van. Vagy azért, mert belehajszolom magamat valamibe, vagy mert félek – írnám, hogy életmű és létösszegző interjúmondatok ezek tíz évvel ezelőttről, de a 84 éves korában elhunyt vajdasági költő, író, a díjakkal dekorált, félszáz kötetes Tolnai Ottó sosem is írt és mondott nemösszegzőt. „Én a saját világomat akartam megépíteni” és mert a kisebbségi élet jellegzetessége, hogy nincs teljes világa, ezért „már akkor is arra törekedtem, hogy megalkossam a saját terrénumomat, ellenkisebbségi létemet, ahol különböző utópiák történnek”. Nem most lett tudható, de most végérvényesült, hogy ez az utópia a XX. (és XXI.) századi magyar irodalom egyik legerősebb valósága, mely a szerző március 29-ei halálával immár nem épül tovább.
Tolnai Ottó, a vajdasági magyar irodalom kiemelkedő alakja, 2025. március 27-én hunyt el 84 éves korában. Magyarkanizsán született 1940. július 5-én, tizenhat éves korától publikált. A zentai magyar gimnáziumban érettségizett, majd az újvidéki egyetemen folytatta tanulmányait. Első verseskötete, a Homorú versek 1963-ban jelent meg, ezt követően kötetről kötetre egyre fontosabb szerepet töltött be a jugoszláviai magyar irodalomban, az Új Symposion folyóirat alapító munkatársa, később főszerkesztője volt, de a megszűnése előtti időszakban a Jugoszláv Írószövetséget is vezette. Dolgozott az Újvidéki Rádió szerkesztőjeként és tevékenykedett képzőművészeti kritikusként is. Az ötvennél is több kötetet jegyző, húsznál is több irodalmi díjjal elismert alkotó maradandó nyomot hagyott a magyar irodalomban, egyszerre volt mindig megújuló, az aktualitásokra reflektáló, a különféle modernségekben otthonos és – évtizedek óta már – klasszikus, viszonyítási pontokat jelentő, kánonokat meghatározó szerző, irodalmi alany és jelenség. Fenomén. Az immár végérvényesült Tolnai-összes a klasszikus magyar (és európai, nyugattól délen át keletig) irodalom, képzőművészet, film és egyéb művészeti ágak gyűjtőhelye. Legendás alakja – immár örökre – kezében ragadva hordja vulkánfíber kofferében mindazt, amit a Duna menti népek, német földtől a Balkánon át le (föl!) a tengerig (Tenger!) értékként összegyűjtöttek és minden háborúságuk ellenére teljesen el nem pusztítottak. Tolnai az egyik utolsó nagy kincsvadász és ószeres, aki mindezt a költői-prózai magyar nyelvvel, ami szolgája és szerelme volt egyszerre, rögzítette, leltározta és publikálta.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
