
Százmilliárdokat költünk a nem létező migrációs krízisre, és legalább ekkora összegeket veszítünk az ország jogellenes menekültügyi szabályai miatt.
Újabb pénztömeget küldtek a „tömeges bevándorlás” okozta válság kezelésére – írta meg lapunk elsőként bő egy hete. Egy október 17-ei határozat nyomán a kormány 8,7 milliárd forintot csapott a 2025-ös évre előirányzott kerethez, így idén már közel 27 milliárdot szánhattak erre a célra. Az Orbán Viktor által jóváhagyott döntés azt is meghatározza, hogy a belügy az összeg nagyobb részét a jövő év folyamán költheti el.
A pluszapanázs juttatása bevett gyakorlatnak számít, ha az állítólagos válsághelyzetről van szó: az általunk megtalált határozatok alapján a kormány tavaly év közben 21 milliárd, 2023-ban 12 milliárd, 2022-ben szintén 21 milliárd, 2020- ban 24 milliárd forintot rendelt hozzá a migrációs büdzséhez. Lapunk hiába kérdezte a Belügyminisztériumot és a rendőrséget az elmúlt öt év válságkezelési költségeiről – és arról, hogy ezeket a pénzeket mire fordították –, nem válaszoltak. A rendszer tehát olajozottan működik, épp csak az nem világos, hogy mire alapozva hosszabbítják meg 2015 szeptembere óta időről időre a veszélyhelyzetet.
A hosszabbítás indokolatlanságát mutatják a rendőrség illegális migrációs statisztikái, melyek hetente 200–300 tiltott határátlépést vagy kísérletet mutatnak be, szemben a tíz évvel ezelőtti, akár napi 8–10 ezer határsértéssel. Mivel a kormány és a rendőrség az okokra vonatkozó kérdésekre sem válaszolt, Léderer Andrással, a Magyar Helsinki Bizottság főmunkatársával vizsgáltuk meg a döntési mechanizmus hátterét.
• Mit tartalmaz a paragrafus, melynek alapján hosszú évekre tartósították a válsághelyzetet?
• Miért hoz létre ördögi kört az uniós szinten jogsértő magyar migrációs politika és mennyibe kerül ez nekünk?
• Mit talált a Magyar Helsinki Bizottság a Belügyminisztériumtól kiperelt iratokban?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap november 6-ig kapható 2025/44. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!



