Történelmi séta az ukrán pufferzónában

Történelmi séta az ukrán pufferzónában

Józef Pilsudski és Szimon Petljura 1920-ban Kijevben (Forrás: Wikipedia)

Miért válik Ukrajna területe újra és újra a nagyhatalmi szembenállás terepévé? Mi köze ehhez az ukrán vagy a lengyel államnak? Mikor fontos egy kisebb ország? Erre kerestük a választ a mostani ukrajnai konfliktus apropóján.

Ha sikerülne Oroszországból néhány önálló karakterrel bíró tartományt, például az ukránokat kiszakítani, Németország megszabadulna az orosz nyomás alól – az August von Bethmann-Hollweg porosz kultuszminisztertől, a XIX. század második feléből származó gondolat kis módosítással ugyan, de a napjainkban kialakult háborús helyzetben is megállná a helyét.

Újkori pufferzóna

A törekvés, hogy Oroszország határait, az orosz befolyást minél távolabb lehessen tartani Közép-Európától, elsősorban annak veszélyeztetettebb keleti felétől, régi keletű; az utóbbi több mint száz évben pedig sokszor esett egybe az ukránok nemzeti törekvéseivel, önállósodási szándékával. A fejletlen, hatalmas mezőgazdasági terület, a mai Ukrajna a történelem során akkor vált újra és újra pufferzónává, ha nem uralta kifejezetten keménykezű, erős kormányzat.

• Mi volt egykoron a német szándék?
• Hogyan alakult az ukrán államiság?
• Hatalmon az oligarchák?

A teljes cikket a Magyar Hang február 4-én megjelent, 2022/6. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!

Címkék: Ukrajna