A vártnál meredekebben, éves szinten átlagosan 6,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak októberben. Ez kilencéves rekord, utoljára épp 2012 októberében volt ennél magasabb az infláció. Ez önmagában is rossz adat, de számos mindennapi fogyasztási cikket még erősebben érintett a drágulás. Az üzemanyagok harmadával kerültek többe mint egy éve, és szinte minden élelmiszer többe került. Hovatovább luxusétel lett a sült krumpli, miután az étolaj ára 30,4, a burgonyáé 26,7 százalékkal nőtt tavaly októberhez képest. A liszt 12,5, a kenyér 8,1 százalékkal drágult, és hol van még a vége: a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója, Lakatos Zoltán a napokban arra figyelmeztetett, hogy az energia-, a munkabér-, az üzemanyagköltségek, valamint a búza árának drasztikus növekedése miatt januárban a malmoknak közel 40 százalékkal kell emelniük a liszt eladási árát. Emiatt szakértők szerint a boltok polcain összességében 10–15 százalékos kenyérdrágulás jöhet. Csak három fontosabb élelmiszer lett olcsóbb mint tavaly ilyenkor: a párizsi, a szalámi és a sertéshús.
Kínálati összeomlás és keresleti sokk
Az elszálló árak egyre nagyobb problémát okoznak politikai szempontból is, hisz ez mindenkit érint – a legérzékenyebben épp a Fidesz hátországának számító falvak szegényeit –, és így fél évvel a választások előtt az Orbán-kormány számára nagyon kényelmetlen kampánytémává léphet elő. Ráadásul rövid távon nem sokat lehet tenni ellene, mert a növekvő infláció globális jelenség, és részben számunkra kivédhetetlen nemzetközi folyamatok eredménye.
Erről olvashat a cikkben:
• Miért pont most szabadult-e el az infláció?
• Hogyan harcol az áremelkedés ellen a kormány és a jegybank?
• Van-e értelme a benzinár befagyasztásának vagy egy áfacsökkentésnek?
A teljes cikket a Magyar Hang november 19-én megjelent 2021/47. számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!