
Ez az évtized igazán a Ráthonyi Kft.-é lehetett volna! Jogerősen megnyerték a közel 20 éven át tartó jogi csatározást a Traubisoda márkanévért, felszámolták a márkanevet bitorló rivális céget, az állami és uniós pénzcsapok is megnyíltak. Három év alatt 300 millió forint támogatást húzott be a legendás Traubisoda üdítőitalt gyártó debreceni vállalkozás palackozóüzeme fejlesztésére.
Ám még mielőtt termőre fordult volna az üzlet, minden összeomlott. A nyilvánosság eddig annyit tudott, hogy a Ráthonyi Kft. eladósodott, és felszámolás alá került.
Lapunk értesülései szerint büntetőeljárás folyik a cég tulajdonosa és egyes munkatársai ellen, ezt a járási ügyészség, majd a Debreceni Törvényszék is megerősítette. Ez azonban nem minden: az ügyben a debreceni polgármesteri hivatal több korábbi munkatársa is vádlott, miután az ügyészség szerint hamis iratok alapján papírozták az engedélyeket az uniós támogatású fejlesztéshez a kft.-nek. Ha úgy tetszik: a gulyáskommunizmus nép szerű márkáját a Ráthonyi Kft. maga alá temette, az uniós támogatás pedig sírba tette.
- Miért került bajba a Ráthonyi Kft.?
- Hogyan gondoskodtak az engedélyekről munkaidőn túl a debreceni polgármesteri hivatal műszaki osztályának akkori vezetői?
- Mi van a Traubisoda márkanévvel?
A teljes cikket a Magyar Hang február 26-án megjelent 2021/9. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!