
Egy embernek már eljött az ígért aranykor az Amerikai Egyesült Államokban: magának Donald Trumpnak. Az egy nappal az elnöki beiktatás előtt a Trump és felesége által kiadott kriptovaluták máris több milliárd dollárnyi befektetést vonzottak. Saját vállalata, a Trump Media & Technology Group is önmagában milliárdos érték, amelynek az a feladata, hogy a politikus népszerűségét (nem is annyira apró) pénzre váltsa.
A kisemberek hangját és dühét megjelenítő Trump második elnöki beiktatásán a családtagjai mögötti sorban legalább 12 000 milliárd dollárnyi vagyon ült a Capitolium Rotunda termében Elon Musk (Tesla), Mark Zuckerberg (Meta), Jeff Bezos (Amazon), Sundar Pichar (Google) és mások személyében. Abban az épületben, melyet négy évvel korábban sámánok és mindenféle fura figurák ostromoltak meg és dúltak fel. Az is ironikus, hogy a zavargások elkövetői közül ezerhatszázan (!) most részben vagy egészben elnöki kegyelmet kaptak, azt is üzenve ezzel a társadalomnak, hogy ha az új vezetés érdekében követsz el törvénytelenséget, azt megúszhatod. (Persze az sem erősítette meg az amerikai demokráciát, hogy Joe Biden elnökségének legutolsó perceiben a saját családtagjainak adott előre kegyelmet, állítása szerint így védve meg őket Trump esetleges bosszújától.)
Visszatérve a pénzhez: a 47. elnök kormányában összesen legalább tizenhárom dollármilliárdos kap kisebb-nagyobb szerepet: ki miniszterként, ki államtitkárként, kiemelt tanácsadóként, nagykövetként. Persze lehet azt gondolni, hogy ezek az emberek már annyira gazdagok, hogy nincs szükségük további pénzre, így minden idejüket a közjó szolgálatába tudják állítani, de ez aligha állja ki a valóság próbáját.
Erről szól még a cikk
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap január 30-ig kapható 2025/4. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!