
A Trump-kormányzat a teljes amerikai közegészségügyi segítségnyújtás romba döntésének részeként gyakorlatilag elkaszálta a PEPFAR-programot (elnöki vészhelyzeti terv az AIDS-ellenes küzdelem megsegítésére). Ez a program amerikai léptékben nem volt túl drága (az éves költségvetése 6,5 milliárd dollár), viszont emberéletek millióit mentette meg a harmadik világban. De ennek vége, így újra elérhetetlen távolságba került az ENSZ célkitűzése, hogy 2030-ra az AIDS már ne jelentsen közegészségügyi fenyegetést. Vajon miért csinálja ezt Trump, illetve Kennedy egészségügyi miniszter? Egyre nehezebb nem a szándékos károkozás motivációját feltételezni a háttérben.
A HIV/AIDS néhány évtizeddel ezelőtt még legyőzhetetlen szörnynek tűnt, különösen Fekete-Afrikában. Az ottani egészségügyi ellátórendszer még a kezelhető és gyógyítható betegségekkel sem igazán tudott megbirkózni, a sokáig halálos ítélettel felérő AIDS-diagnózissal szemben pedig teljesen esélytelen volt. Az afrikai AIDS-járvány mélypontján – a múlt század végén – például Szváziföldön 39 évre esett a születéskor várható élettartam: rengetegen kapták el a betegséget, majd tudtukon kívül sokaknak továbbadták, mielőtt kezelés híján viszonylag gyorsan meghaltak a leghétköznapibb fertőzésekben, mivel az AIDS kiirtotta az immunrendszerüket.
De ennek (egyelőre) vége, hiszen az AIDS-ellenes küzdelem a tudomány és a hatékony közegészségügyi beavatkozások sikertörténete. Az antivirális gyógyszerek, az egyre jobb megelőző kezelések és a közegészségügy általános fejlesztése révén sikerült elérni, hogy az egykor rettegett halálos és gyógyíthatatlan betegség menedzselhető (bár szigorú értelemben továbbra is gyógyíthatatlan) krónikus állapottá szelídüljön. A gyógyszerek és az oltások gyakorlatilag kimutathatatlanná teszik a fertőzött ember szervezetében lévő vírusok mennyiségét, így kizárható a betegség továbbadása még védekezés nélküli szex esetén is, miközben a legújabb megelőző kezelések szó szerint 100 százalékos hatékonysággal zárják ki a fertőződést még a legveszélyeztetettebb csoportokba tartozó emberek (például afrikai prostituáltak) esetében is.
• Mi lesz a következménye az AIDS-ellenes program elkaszálásának?
• Menyire hatékonyak a modern AIDS-megelőző és -kezelő beavatkozások?
• Mi lehet a céljuk Trumpéknak a program leépítésével?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!