
Amikor Orbán Viktor az ellenzéki Fidesz elnökeként 2006. október 23-án az Astoriánál bejelentette népszavazási kezdeményezését, nem igazán volt képes uralni a pillanatot. Minden egyéb hírt, történést elsöpört, ami a Fidesz nagygyűlése után történt. A rendbontó és békés tüntető közötti különbségtételen és az alkotmányon átlépő, számtalan elemében jogsértő, brutális rendőri fellépés egy korszak, a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett hatalomgyakorlás szimbólumává vált. A rég nem látott nyílt karhatalmi erőszak, majd a rendőrségi vezetők szerecsenmosdatása, a politikai felelősség elkenése, az elemi erejű felháborodás hosszú ideig foglalkoztatta a nyilvánosságot.
A népszavazási kezdeményezés eközben kacskaringós pályán haladt, a jogi útvesztőben több kérdés is elveszett. Ám a 2008 tavaszán megtartott, három kérdésből álló úgynevezett szociális népszavazás kulcsfontosságú állomása lett a 2010-es politikai földrengéshez vezető útnak. A gyurcsányi hatalom olyan mélyütést kapott, a Fidesz akkora bázist tudott az igenek mögé állítani, amely megalapozta az új kormány kétharmados parlamenti felhatalmazását.
Minden analógia sántít: Magyar Péter most március 15-én hatalmas tömeg előtt bejelentett kezdeményezéséből közjogi értelemben nem lesz, nem lehet népszavazás. Ebben a tekintetben sokat romlott két évtized alatt a magyar alkotmányosság: esély sincs arra, hogy egy ilyen ellenzéki akció célba érjen. Ám könnyen lehet, hogy Orbán Viktor újabb mélypontot jelentő, a közéletet az erőszak felé tovább terelő, utóbb mentegetni próbált „poloskázása”, illetve egyéb látványos kezdeményezései, akciói – így a Pride ellehetetlenítését célzó, ezer sebből vérző törvény áterőltetése a mameluk parlamenten – sem hozza meg a várt eredményt. A sorra kiprovokált botrányokkal lehet uralni a pillanatot, de korántsem biztos, hogy hosszú távon ez a siker kulcsa.
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap március 27-ig kapható 2025/12. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!