Túlélésért harcol, de akár nagyot is nyerhet ezzel a Jobbik

Túlélésért harcol, de akár nagyot is nyerhet ezzel a Jobbik

Oltópont a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban 2021. május 10-én (Fotó:
MTI/Vajda János)

Február elején petíciót indított a Jobbik a kötelező oltások bevezetése ellen. A kormány októberben tette kötelezővé a vakcinát az állami szférában, illetve adták meg a lehetőséget a cégvezetőknek, hogy előírják az oltást alkalmazottaiknak. De miért pont most kezdett sokkal intenzívebben foglalkozni az üggyel a Jobbik, és vajon még kifoghatják-e a szelet a témával már régóta foglalkozó Mi Hazánk Mozgalom vitorlájából?

A kormányra akkor lehet a legnagyobb nyomást gyakorolni, akkor lehet vele szemben egyáltalán némi eredményt elérni, amikor az neki a legjobban fáj szavazatokban. Ez pedig a választások előtti időszak – ezzel indokolta a Jobbik sajtóosztálya lapunk megkeresésére, miért most kezdtek intenzívebben a kötelező oltást ellenző kampányba. Hozzátették: ahogy elindították a petíciójukat, már másnap bejelentette a kormány, hogy a korábban bejelentett 3 helyett egyelőre elég 2 oltás is az oltási igazolványhoz.

A Jobbik szerint már korábban is felléptek az ügyben, egy évvel ezelőtt is ezt az álláspontot képviselték, akkor azonban még nem váltott ki érdemi reakciót a kormányból, a választások előtt 2 hónappal viszont igen. A párt petícióját február 7-ig egyébként 25 ezren írták alá.

• Mit mond a többi ellenzéki párt a Jobbik akciójáról?
• Az elemző szerint miért indította petícióját a Jobbik és mi lehet ennek a hozadéka?
• Mi lehet a hatása az akciónak a Mi Hazánkra?

A teljes cikket a Magyar Hang február 11-én megjelent, 2022/7. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!