Menü


Tűzoltó leszel, s klímaszerelő

Tűzoltó leszel, s klímaszerelő
Tűzoltók munka közben a főváros IX. kerületében (Fotó: Magyar Hang/Katona Mariann)

Éva 2017-ben szerelt le a rendőrségtől – elmondása szerint főleg azért, mert egyedülálló szülőként képtelen volt a fizetéséből eltartani a két gyermekét. Tiszthelyettesként nyomozói beosztásban akkor 180 ezer forint volt a nettó fizetése egy városi rendőrkapitányságon. Miután ez nem fedezte a család megélhetését, mellékállásokat vállalt. Takarított, de volt bolti eladó is, összesen heti 80–100 órában dolgozott. A rendőrség hivatalos bérkalkulátora szerint az akkori adottságokkal ma 300 ezer forint feletti nettót keresne. Azonban úgy látja: a fizetés ma sem áll arányban a nyomozói munkával járó stresszel és felelősséggel. Egy másik beszélgetőtársunk hasonló okból szerelt le 2018-ban: – Megszületett a gyerek, és akkoriban rengeteg túlórával sem érte el a fizetésem a 200 ezer forintot. Volt, hogy éjszakás szolgálat után mentem pizzát kihordani. Nem egyszer ébredtem arra, hogy vezetek – mondja. Nem számolta, de úgy emlékszik, nagyjából havi 300 órát dolgozott akkoriban.

A mellékállás ma sem példátlan, bár akik még a rendőrség kötelékében dolgoznak, nem olyan szívesen nyilatkoznak, mint azok, akik már leszereltek. Egy rendőr arról számol be, másodállásban ingatlanközvetítőként dolgozik – heti 20–25 órában –, egy másik arról, hogy klímaszerelőként.

A rendőrségnél évekkel ezelőtt még tiltották a másodállások vállalását, ma már jó eséllyel engedélyezik, persze tevékenységtől függően. Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára érdekvédelmük sikerének tekinti, hogy a helyzet változott. Sok rendőr kérte tőlük korábban, hogy járjanak közben a mellékállások engedélyezéséért. Megtették, de Pongó Géza rögtön hozzáteszi: szakszervezetként nem maradéktalan az örömük: – Megértjük, hogy a kollégák több pénzt akarnak haza vinni, és örülünk, ha a munkáltató engedélyezi ezt. De károsnak is tartjuk, hiszen a másodállást vállalók a pihenőidejükben is dolgoznak. Ez önkizsákmányolás, hosszabb távon nem fenntartható – mondta a Magyar Hangnak.

Erről szól még a cikk

• Milyen kiegészítő tevékenységek a gyakoriak? 
• Hány órát dolgozik egy másodállásokat is vállaló tűzoltó?
• Mennyi mentősnek van a szervezeten kívül mellékállása? 

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap március 13-ig kapható 2025/10. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!

R. Kiss Kornélia
R. Kiss Kornélia  
Magyar Hang 2025. április 30., 06:43

Trump száz nap után: Még csak most kezdünk

Azért ez nem túl megnyugtató.
Hutter Marianna 2025. április 30., 06:28

Kollár Kinga szavai, drogok és „Gyurcsány emberei″ – ezekről is vitázni fog a Fővárosi Közgyűlés

Ezúttal is több tucat napirendi pont vár a képviselőkre, ismét estébe nyúló adok-kapok várható. A Magyar Hang ismét is a helyszínről tudósít majd, tartsanak velünk!
Magyar Hang 2025. április 30., 06:01

Már határidők járnak le, de még azt sem tudni, ki tárgyal Lázár Jánosék részéről Rákosrendezőről

Valószínűleg sok idejét elviszik a miniszternek a Lázárinfók, ezért nem tud a feladataira összpontosítani.
Ficsor Benedek 2025. április 30., 06:00

Nagy Ervin: Kicsit oroszos mostanában a tempó

Nagy Ervin színész a kormányfő meghasadt személyiségéről, gyülekezési jogról, a hatalom esetleges ellehetetlenítési próbálkozásairól, a fideszes vészharang megkongatásáról és Magyar Péterről. Interjú!
Magyar Hang 2025. április 30., 05:45

Mészáros Lőrinc volt vejének egy újabb cége is csődvédelmet kért

A válásnak persze semmi köze nincs a bukáshoz.
Magyar Hang 2025. április 30., 05:39

A Publicusnál 41 százalékon áll a Tisza, 37 százalékon a Fidesz a biztos szavazók körében

A teljes népességen belül szűkebb, két százaléknyi a különbség.
Magyar Hang 2025. április 30., 05:27

Mark Carney: Az USA nem kapja meg se Kanadát, se Panamát, se Grönlandot

És csak akkor hajlandó tárgyalni az USA-val, ha Trump tiszteletben tartja a szuverenitásukat.

Tűzoltó leszel, s klímaszerelő

Tűzoltó leszel, s klímaszerelő
Tűzoltók munka közben a főváros IX. kerületében (Fotó: Magyar Hang/Katona Mariann)

Éva 2017-ben szerelt le a rendőrségtől – elmondása szerint főleg azért, mert egyedülálló szülőként képtelen volt a fizetéséből eltartani a két gyermekét. Tiszthelyettesként nyomozói beosztásban akkor 180 ezer forint volt a nettó fizetése egy városi rendőrkapitányságon. Miután ez nem fedezte a család megélhetését, mellékállásokat vállalt. Takarított, de volt bolti eladó is, összesen heti 80–100 órában dolgozott. A rendőrség hivatalos bérkalkulátora szerint az akkori adottságokkal ma 300 ezer forint feletti nettót keresne. Azonban úgy látja: a fizetés ma sem áll arányban a nyomozói munkával járó stresszel és felelősséggel. Egy másik beszélgetőtársunk hasonló okból szerelt le 2018-ban: – Megszületett a gyerek, és akkoriban rengeteg túlórával sem érte el a fizetésem a 200 ezer forintot. Volt, hogy éjszakás szolgálat után mentem pizzát kihordani. Nem egyszer ébredtem arra, hogy vezetek – mondja. Nem számolta, de úgy emlékszik, nagyjából havi 300 órát dolgozott akkoriban.

A mellékállás ma sem példátlan, bár akik még a rendőrség kötelékében dolgoznak, nem olyan szívesen nyilatkoznak, mint azok, akik már leszereltek. Egy rendőr arról számol be, másodállásban ingatlanközvetítőként dolgozik – heti 20–25 órában –, egy másik arról, hogy klímaszerelőként.

A rendőrségnél évekkel ezelőtt még tiltották a másodállások vállalását, ma már jó eséllyel engedélyezik, persze tevékenységtől függően. Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára érdekvédelmük sikerének tekinti, hogy a helyzet változott. Sok rendőr kérte tőlük korábban, hogy járjanak közben a mellékállások engedélyezéséért. Megtették, de Pongó Géza rögtön hozzáteszi: szakszervezetként nem maradéktalan az örömük: – Megértjük, hogy a kollégák több pénzt akarnak haza vinni, és örülünk, ha a munkáltató engedélyezi ezt. De károsnak is tartjuk, hiszen a másodállást vállalók a pihenőidejükben is dolgoznak. Ez önkizsákmányolás, hosszabb távon nem fenntartható – mondta a Magyar Hangnak.

• Milyen kiegészítő tevékenységek a gyakoriak? 
• Hány órát dolgozik egy másodállásokat is vállaló tűzoltó?
• Mennyi mentősnek van a szervezeten kívül mellékállása? 

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap március 13-ig kapható 2025/10. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!

R. Kiss Kornélia
R. Kiss Kornélia  
Ugrás az oldal tetejére