Viszonylag ritka, hogy egy nevet annyira valakihez kössünk, hogy szinte feledjük: korábban más már ismertté tette azt. Ez történt pedig a húsz éve elhunyt kiváló karakterszínésszel, Tyll Attilával. Miközben azt sem mondhatjuk, hogy előtte ritkán találkoztunk volna vele. Színpadon és filmben is rendszeresen szerepelt, de még ezeknél is többet szinkronizált. Jellegzetes nevét könnyen megtanulhatta mindenki, aki akár csak egy filmben hallotta őt.
Ahogy azt 2004-ben, a Heti Válaszban Szilver Ottó is felidézte: „Gyerekkoromban majd’ minden tévéfilm végén felolvasták vicces, szójátékos nevét. (Sokáig nem esett le, hogy lehet ezt a ritmust értelmes magyar névre bontani... csak vessék rám az első követ!) Szinkronkirály volt sajátos, érdesen zengő, lassúdad orgánumával. Ha az olvasó fülében ott a hangminta, egyetérthet, hogy rafinált öregemberek, véreskezű uralkodók integetnek a hetven éve futó hajtány irányába, a beszélgetés viszont elcsöndesedett, a világgal és önmagával kiegyezett művészt fest.
• Mi miatt feledhették Tyll Attilát?
• Mit gondolt saját mellőzöttségéről a színész?
• Hogyan emlékezett vissza a szibériai hadifogságra?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
