
Megdöbbentette a világot a nemrég Csád elnöke, Idriss Déby halála, aki harc közben, a fronton vesztette életét a lázadók elleni küzdelemben. A közép-afrikai országot harminc éve vezető politikusban – aki a múlt hónap közepén nyerte meg újra az elnökválasztást – sokan a terrorizmus elleni harc egyik fontos szereplőjét látták Nyugaton. Odahaza viszont egyre több ellensége akadt, különösen az ország északi részén, Tibeszti és Kanem tartományban, ahol a Front a Változásért és Egyetértésért Csádban líbiai bázisairól intéz támadásokat a kormányerők ellen.
Az országban ráadásul több terrorszervezet is tevékenykedik. Kiemelkedik ezek közül az Iszlám Állam (IÁ), amely ma már 22 afrikai országban van jelen, különösen Afrika középső részén. Nigériában a Boko Haram több mint tíz éve terrorizálja a lakosságot. A szervezet kezdetben az al-Kaidától kapott fegyveres kiképzést, később pedig az IÁ-nak fogadott hűséget (így gyakorlatilag annak része lett). A dzsihadisták legutóbb februárban, Maiduguriban hajtottak végre merényletet, akkor tíz emberrel végeztek.
Ezekről is olvashat még a cikkben:
• A legnyugtalanítóbb helyzet kétségtelenül Szomáliában van
• Egyre nyilvánvalóbb, hogy az al-Kaida és az IÁ ázsiai vereségei után Afrikába vonult vissza
• A nagyhatalmak mintha tudomást sem vennének a nemzetközi terrorizmus centrumának áthelyeződéséről
A teljes cikket a Magyar Hang április 30-án megjelent 2021/18. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!