Új pártok, régi dilemmák

Amikor 2010-ben két új párt is bekerült a parlamentbe – a Jobbik és az LMP –, bármit gondolt is róluk az ember, még reménykedhetett abban, hogy a magyar politikai rendszer ezzel elindul egy sokszínűbb, plurálisabb berendezkedés felé. Panaszra látszólag nincs is okunk, hiszen a 2022-es választás után már kilenc frakció fog ülni az országgyűlésben. Nincs azonban tünetértékűbb jelenség annál, hogy mindez a negyedik egypárti (másfél párti?) kétharmad árnyékában történik, egy olyan választási rendszerben, amely minden korábbinál brutálisabb erővel nyomja a kétpárti tömbösödés felé a szereplőket. E „perverz pluralizmus” tudatában is érdemes külön kitérni arra a két formációra, melyek az április 3-ai választáson újonnan jutottak be a parlamentbe.

Teljes újdonságról azért egyikük esetében sem beszélhetünk. A Momentum már jó ideje fontos szereplője az ellenzéki térfélnek, tényleges támogatottsággal, európai parlamenti és önkormányzati képviselőkkel, polgármesterekkel. Az, hogy a párt mindezt parlamenti jelenlét – és különösen az azzal járó többletforrások – nélkül érte el, még inkább elismerésre méltó. Az összellenzéki kudarc hajlamos elfedni, hogy a Momentum a választáson is fontos részsikereket könyvelhetett el: nemcsak hogy bekerült a parlamentbe, de ott a második legnagyobb ellenzéki frakciót alakíthatja meg. Részben annak köszönhetően, hogy az ellenzéki pártok közül a legtöbb egyéni választókerületet sikerült megnyernie – köztük még a sokáig bevehetetlennek hitt Hegyvidéket is.

• Miért a Momentum tűnik az egyetlennek, aki megértette: gyökeresen új ellenzéki szerepfelfogás kell?
• Milyen dilemma tért vissza a Mi Hazánkkal az ellenzéki politikába?
• Milyen ellenzéknek kedvezne egy gazdasági válság?

A teljes cikket a Magyar Hang április 22-én megjelent, 2022/17. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!