Újabb fejezethez érkezett az ukrajnai háború?

Újabb fejezethez érkezett az ukrajnai háború?

Férfi ül egy lakóház romjai előtt, miután újabb tüzérségi támadás érte Szlovjanszk központját, 2022. július 29-én (Fotó: Reuters/Alex Chan Tsz Yuk)

Fotó: SOPA Images

Az ukrán erők egyre gyakrabban vesznek célba hidakat, lőszerraktárakat és vasúti összekötő pontokat Ukrajna déli régióiban – közölte múlt héten a brit hírszerzés, amely szerint ezzel új szakaszához érkezett az ukrajnai háború. A szakértők úgy értékelték, hogy az ukránok ezzel Oroszország logisztikai utánpótlási képességeit próbálják gyengíteni, legfőképpen a Herszont a Krímmel összekötő vonalon. Ennél is tovább ment a Bloombergen megjelent elemző cikkében Hal Brands amerikai politológus professzor, aki szerint a konfliktus most a harmadik szakaszába lépett – az első az oroszok villámháború-kísérlete volt, a második a Donyec-medence megszerzésére irányuló támadás –, és ha az ukrán hadsereg most kellő önkontrollal képes lesz visszaszerezni a háború első napjaiban elvesztett területeiből, akkor saját maga javára fordíthatja a háború menetét.

Mint lapunk korábbi elemzéseiben megírtuk, miután Kijev július elején bejelentette, hatalmas erejű ellentámadásra készül az ország déli részén, hogy visszaszerezze a tengerparti területeket, az ukrán erők valóban több ellenlökést hajtottak végre ezen a frontszakaszon. A harcok hevességéből és a pillanatnyi ukrán részsikerekből akkor egy kétfrontos háború képe rajzolódott ki. Most viszont külföldi és hazai katonai szakértők már arról beszélnek, hogy mind az oroszok, mind pedig az ukránok a déli területekre helyezik át a fő erőiket. Ezt a megállapítást arra alapozzák, hogy az orosz hadsereg már nem csak a Krím irányából csoportosít át erőket Herszon megyébe, hanem a Donyec-medencéből is, aminek megszerzéséért az utóbbi hetekben hatalmas mennyiségű fegyvert vetettek be – legfőképpen Szjevjerodonecknél. Ezért sokan úgy tartják, hogy az oroszok előrenyomulása azért lassult le a Donbaszban, mert képtelenek megtörni az ukrán ellenállást.

• Mitől olyan erős az ukránok védelmi vonala?
• Közeleg a Donbasz teljes elfoglalása?
• Megváltoztathatja a háború menetét a déli front?

A teljes cikket a Magyar Hang augusztus 12-én megjelent, 2022/33. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!