Hogyan készítik fel az ukrán és az orosz diákokat az iskolában a háborúra?
Ukrán katona fegyvert mutat a gyerekeknek egy kijevi toborzóközpont megnyitóján 2025. január 27-én (Fotó: AFP via Europress/Tetiana Dzhafarqova)

Tizenötből tizennégy! Rekordot döntöttem! Legyőztük a fiúkat! – kiáltotta társainak Alina Marinyenko, amikor kiderült, ő lett a legjobb céllövő egy AK–47-es szimulátoron. A tizedik osztályos kijevi területi lány éppen az „Ukrajna védelme” nevű iskolai tanórán brillírozott, a képzést még 2022-ben, vagyis az orosz invázió megkezdése után vezették be az ukrán iskolákban. Hasonló óra persze már a szovjet idők óta létezett az ukrajnai iskolákban, akkor azonban ezeket nem vették ennyire komolyan.

A Kyiv Independent szerint mostanra közel 600 tantermet szereltek fel azokban az iskolákban, amelyek önként jelentkeztek a kísérleti programra. Ennek keretében a diákok nemcsak az elsősegélynyújtás alapjait tanulják meg, hanem a fegyverek használatát is, de a drónok kezelésébe is betekintést nyerhetnek. Legalább ilyen fontos szerepet kapnak az órákon az állampolgári ismeretek, a geopolitika és a történelem, mely messze túlmutat a technikai tudáson. A program célja nem az, hogy 16 és 17 éves tanulókból katonát neveljenek, hanem az, hogy felkészítsék őket a jelenlegi válsághelyzetre.

Miről szól még a cikk:
• Hogyan készítik fel a háborúra a diákokat Oroszországban?

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!