Menü

Még keményebb összecsapásokat hozhatnak a következő hónapok a Donbaszban

Az ukrán nemzeti gárda 13. Hartija dandárjának katonája egy BMP-1 TSz ukrán páncélozott harcjármûvel a kelet-ukrajnai Harkiv környékén tartott gyakorlatozáson 2025. január 17-én, az Ukrajna elleni orosz háború alatt (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

Nehéz a helyzet a stratégiai fontosságú Szudzsa város körül, az orosz csapatok továbbra is nyomulnak a településtől északra és délre fekvő falvaknál – mondja Jaroszlav, az Ukrán Különleges Műveleti Erők katonája. A férfi egyike azoknak a harcosoknak, akiket az oroszországi Kurszki területre telepített felderítő csapatba osztottak be, miután augusztusban az ukránok egy rendkívül sikeres akció keretében, mindössze néhány hét alatt 1000 négyzetkilométernyi területet foglaltak el itt. Habár az oroszoknak mostanra számos települést sikerült visszafoglalniuk, Szudzsához továbbra is ragaszkodnak az ukránok, bízva abban, hogy cserealapként használhatják majd a jövőben a Moszkvával folytatott tárgyalásokon. A Kyiv Independent riportja szerint azonban mostanra egyre több a szkeptikus hang Ukrajnában, amely szerint az oroszországi művelet leköti azokat az ukrán erőket, amelyekre óriási szükség lenne most a Donecki területen.

Ukrajna pozíciói egyébként valamelyest javultak Kurszkban a januári új offenzívával, melynek keretében még észak-koreai hadifoglyokat is sikerült ejteniük. Az ukrán vezetés örömittasan számolt be a friss eseményekről, bár mostanra egyre több katonai szakértő figyelmeztet arra, hogy a költséges művelet mértékét és sikerét Kijev eltúlozza, az ukránok inkább csak kisebb taktikai előnyre tettek szert. Közéjük tartozik Ivan Sztupak, az Ukrán Biztonsági Szolgálat volt tisztje is, aki szerint Ukrajna közelmúltbeli támadásai az orosz állások ellen a Kurszki területen nagyon korlátozottak voltak a súlyos ember- és erőforráshiány miatt. A katonai kommentátor úgy látja, hogy a legfeljebb kétezer katonával végrehajtott januári akció 70 százalékban politikai és 30 százalékban katonai célokat szolgált. Szerinte a hadművelet Kijev kísérlete volt arra, hogy még egyszer fájdalmat okozzon Oroszországnak, és egy győzelmet mutasson fel az ukránoknak abban a nehéz időszakban, amikor a front többi részén romlik a helyzet. Sztupak természetesen nem tartja kizártnak, hogy a januári akcióval Kijevnek sikerül valamelyest könnyítenie a helyzetén a háború legforróbb pontjain, például hogy több katonát tud a Donbaszba vezényelni.

Erről szól még a cikk

• Miért voltfontos Toreck városa?
• Veszélyben az ukránok utolsó védelmi vonala?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap január 23-ig kapható 2025/3. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!

Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!

Majláth Ronald  
Nádasi Balázs 2025. február 06., 21:07

Búcsút inthetünk a másfél fokos felmelegedésnek is?

Már nincs messze az idő, amikor néhány évente jöhetnek olyan halálos hőhullámok, amelyek korábban százévente fordultak elő.
Magyar Hang 2025. február 06., 21:05

Megvan David Pressman következő munkahelye

Visszatér korábbi munkahelyére, a Jenner & Blockhoz.
Magyar Hang 2025. február 06., 20:16

Tűzifát osztogatnak Magyar Péterék

A poliitkus szerint Orbánék sok százezer magyar emberről teljesen megfeledkeztek vagy lemondtak.
Magyar Hang 2025. február 06., 20:04

Flaszter 336. – Jó hír! Megszűnt a szegénység

Témáink: Párkapcsolati erőszak. Bocsánatot kért a rendőrség. Gazdag szegények. Újabb rémtörténet a magyar egészségügyben.
Magyar Hang 2025. február 06., 19:03

Kötöttfogás 332. – Tudjuk, ki járatja le Orbán Viktort

Témáink: Rákosdubaj: ki nyert? Itt a legújabb: hrivnyabaloldal. Gáza ára. Trump békéje egyre fájóbb.
Nyéki Martin 2025. február 06., 18:55

Mekkora siker Majka új száma, a Csurran, cseppen?

Cikkünkben nem a dal politikai vonatkozásait vizsgáljuk, hanem azt, hogy a tízmillió fölötti megtekintés a legnagyobb videómegosztó oldalon milyen eredmény valójában.
szzsl 2025. február 06., 18:35

Angela Merkeltől izzik a német választási kampány

Egyre durvább a hangnem, Sahra Wagenknecht Merkelt tette felelősség az AfD szárnyalásáért, és a volt kancellárt a párt anyjának nevezte.
R. Kiss Kornélia, Koncz Tamás 2025. február 06., 16:59

Csepreghy Nándor: Kíváncsian várjuk a főváros terveit

A miniszterhelyettes nem gondolja, hogy a rákosrendezői területet áron alul kínálta a magyar állam az arab befektetőnek.

Még keményebb összecsapásokat hozhatnak a következő hónapok a Donbaszban

Még keményebb összecsapásokat hozhatnak a következő hónapok a Donbaszban
Az ukrán nemzeti gárda 13. Hartija dandárjának katonája egy BMP-1 TSz ukrán páncélozott harcjármûvel a kelet-ukrajnai Harkiv környékén tartott gyakorlatozáson 2025. január 17-én, az Ukrajna elleni orosz háború alatt (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

Nehéz a helyzet a stratégiai fontosságú Szudzsa város körül, az orosz csapatok továbbra is nyomulnak a településtől északra és délre fekvő falvaknál – mondja Jaroszlav, az Ukrán Különleges Műveleti Erők katonája. A férfi egyike azoknak a harcosoknak, akiket az oroszországi Kurszki területre telepített felderítő csapatba osztottak be, miután augusztusban az ukránok egy rendkívül sikeres akció keretében, mindössze néhány hét alatt 1000 négyzetkilométernyi területet foglaltak el itt. Habár az oroszoknak mostanra számos települést sikerült visszafoglalniuk, Szudzsához továbbra is ragaszkodnak az ukránok, bízva abban, hogy cserealapként használhatják majd a jövőben a Moszkvával folytatott tárgyalásokon. A Kyiv Independent riportja szerint azonban mostanra egyre több a szkeptikus hang Ukrajnában, amely szerint az oroszországi művelet leköti azokat az ukrán erőket, amelyekre óriási szükség lenne most a Donecki területen.

Ukrajna pozíciói egyébként valamelyest javultak Kurszkban a januári új offenzívával, melynek keretében még észak-koreai hadifoglyokat is sikerült ejteniük. Az ukrán vezetés örömittasan számolt be a friss eseményekről, bár mostanra egyre több katonai szakértő figyelmeztet arra, hogy a költséges művelet mértékét és sikerét Kijev eltúlozza, az ukránok inkább csak kisebb taktikai előnyre tettek szert. Közéjük tartozik Ivan Sztupak, az Ukrán Biztonsági Szolgálat volt tisztje is, aki szerint Ukrajna közelmúltbeli támadásai az orosz állások ellen a Kurszki területen nagyon korlátozottak voltak a súlyos ember- és erőforráshiány miatt. A katonai kommentátor úgy látja, hogy a legfeljebb kétezer katonával végrehajtott januári akció 70 százalékban politikai és 30 százalékban katonai célokat szolgált. Szerinte a hadművelet Kijev kísérlete volt arra, hogy még egyszer fájdalmat okozzon Oroszországnak, és egy győzelmet mutasson fel az ukránoknak abban a nehéz időszakban, amikor a front többi részén romlik a helyzet. Sztupak természetesen nem tartja kizártnak, hogy a januári akcióval Kijevnek sikerül valamelyest könnyítenie a helyzetén a háború legforróbb pontjain, például hogy több katonát tud a Donbaszba vezényelni.

• Miért voltfontos Toreck városa?
• Veszélyben az ukránok utolsó védelmi vonala?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap január 23-ig kapható 2025/3. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!

Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!

Majláth Ronald  
Ugrás az oldal tetejére