Nyomasztó álom volt, csupa képtelenség, de az emberek olyan magától értetődően mozogtak ebben a lidércnyomásban, hogy elhittem, ez a valóság, talán ezért nem tudtam felébredni belőle. Ültem naphosszat a számítógép vibráló képernyője előtt, ez volt az életem, és ezt valahogy természetesnek találtam. De már a gondolataim sem bennem kavarogtak (bennem? hol is pontosan? – jó kérdés), hanem valami adatbázisokból töltöttem le őket – álmomban értettem, hogy honnan, és hogy ez a szó, adatbázis, mit jelent. Hogyha nagy ritkán olyan felhasználókkal vagy programokkal kellett kapcsolatba lépnem, amelyeket a rendszer tökéletlensége folytán nem tudtam elérni, egy másik berendezésbe zárkóztam, amely másfajta jelző-és szabályozó eszközökkel volt felszerelve: ezt helyváltoztatásra használtam, gurult. Lehet, hogy elveszítettem a járás képességét, ez nem derült ki, de valahogy nem volt szükség a lábamra.
S mintha csak helyben járnék, a helyszínek, ahová időnként eljutottam, gyanúsan hasonlítottak egymásra. Egymással összetéveszthető és felcserélhető emberek ültek más képernyők előtt, és másfajta programokat manipuláltak.
A teljes cikket a Magyar Hang április 9-én megjelent 2021/15. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
