Az urológia a leginnovatívabb szakterület, amelyet Magyarországon kivéreztetnek
Háromdimenziós (3D) kamerával közvetítenek egy lézeres vesekőoperációt a Debreceni Egyetem Urológiai Klinikájának műtőjében 2019-ben (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Magyarországon népbetegségnek számít az inkontinencia, becslések alapján legalább félmillió ember – zömmel nők – küzdenek vizelettartási problémákkal. Míg férfiak esetében igen gyakori halálozási ok a prosztatarák: a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján évente körülbelül 18 ezer férfi halálát okozza valamilyen daganatos megbetegedés, ennek negyede prosztatatumor. Pedig ma már a vizelettartási problémák jó részére, illetve a tumoros megbetegedések zömének hatékony kezelésére is kínál megoldást az orvostudomány, azon belül is az urológia.

Az ellátáshoz való hozzáférést – és így a gyógyulási esélyeket – ugyanakkor több tényező nehezíti: ezek közé tartozik a prevenció hiánya, a magyar társadalomra oly jellemző tabusítás és ismerethiány, valamint az, hogy az urológia az egyike azoknak a szakterületeknek, amelyeket a leginkább sújt az alulfinanszírozottság és a szakemberhiány. Amin nem változtat az sem, hogy az urológia az egyik leginnovatívabb szakterület – és egyébként népszerű a pályakezdő orvosok körében is.

• Milyen alapvető kompetenciákkal nem rendelkeznek a háziorvosok, ami a területet érinti?
• Mennyi az átlagéletkor az urológusoknál?
• Mi a tapasztalat, mihez kezdenek a fiatal orvosok?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap február 20-ig kapható 2025/7. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!