
Mozgósítási verseny? Seregszemle? Nemzeti ünnepünk, március 15. idén valami ilyesmiről fog szólni a nagypolitika szintjén. Már a kampány jegyében, mintha nem bő egy év múlva, hanem már valamikor idén lenne az országgyűlési választás.
Orbán Viktor szokatlanul korán, februári évértékelő beszédében berúgta a kampánymotort. Nyilván tarthatatlannak érezte, hogy nagyjából egy éve – talán éppen tavaly március 15. óta, amikor még pártháttér nélkül a „semmiből érkezett” új szereplő a pesti utcán aratott szimbolikus győzelmet felette – nem sikerül tartósan visszaszereznie a kezdeményezést. Bejelentéseivel a miniszterelnök egész pályás letámadásba kezdett. Nem egyszerűen választási osztogatásra készül – ebben nincs semmi meglepő –, évekre előre elígér a költségvetésből sok száz milliárd forintokat, miközben az identitáspolitika csúcsra járatásával igyekszik sarokba szorítani, Ukrajna uniós tagságáról szóló időszerűtlen szavazással kockázatos terepre csalni ellenfelét.
Magyar Péter eközben a már bevált receptet követve ismét az országot járva lelkesíti támogatóit. Március 15-én mindkét főszereplő egy kicsit biztonsági játékra is készül a helyszínválasztás alapján: a Nemzeti Múzeum környékén és az Andrássy úton egyaránt impozáns tömeg benyomását kelti már tíz-húszezer ember is. Ezzel együtt most nagy a tétje a mozgósításnak és a mondanivalónak. A Tisza Párt elnöke hatalmas erejű politikai akciót, valamiféle népszavazást harangozott be az ünnepre; már csak ezért, illetve Orbán Viktor offenzívája miatt sem mindegy, mivel áll elő.
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap március 20-ig kapható 2025/11. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!