
Nem sokkal azután, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) alkalmazásra ajánlotta a Pfizer–BioNTech vakcináját a 12 évesnél idősebb korosztályban, a magyar kormány is lehetővé tette ezt a magyar szülők számára. Ha csak eddig olvassa el a cikket (amit nem szeretnénk), akkor itt a lényeg: mindenki oltassa be a gyerekét még az iskolakezdés előtt, mert a Pfizer a legjobb oltás, és a gyerekek is elkaphatják, terjeszthetik a betegséget. Viszont ezzel még nincs vége, hiszen a 12 év alatti gyerekeknek ugyanúgy szükségük lesz a vakcinára. Bár még sehol a világon nem engedélyezték az ő oltásukat, kis szerencsével még idén sor kerülhet erre is.
Az április 19-ei iskolanyitás előtt azt írtuk egy cikkünkben, amelyben részletesen foglalkoztunk a gyerekek járványban játszott szerepével, hogy a (jelen tudásunk szerint) véglegesnek tekinthető megoldást esetükben is az oltás fogja kínálni. Ugyanakkor jelenleg még csak a 12 évesnél idősebb gyerekek számára adott az oltás lehetősége. Erre már nem rendeznek kampányt, de a szülők az internetes platformon ugyanúgy regisztrálhatják tini korú gyerekeiket, ahogy eddig a 16 évesnél idősebbek esetén tehették.
Erre gyakorlatilag minden virológus szakértő szerint szükség is lesz, hiszen a gyerekek olyan nagy, mozgékony és intenzíven szocializálódó társadalmi csoportot képeznek (és az iskola e tekintetben szó szerint maga a fertő), hogy az ő kihagyásukkal végérvényesen lemondhatunk a nyájimmunitásról, és ezzel a járvány belátható időn belül bekövetkező végéről.
• Mit mutatnak eddig a gyerekek oltásával kapcsolatos vizsgálatok?
• Mekkora adagot kaphatnának egyáltalán?
• Hogyan találtak tesztalanyokat?
A teljes cikket a Magyar Hang június 18-án megjelent 2021/25. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!