
Több autós emlékem közül hol az egyik, hol a másik ugrik be egy-egy friss ügy, esemény kapcsán, most ezekből idézek kettőt, nem ok nélkül.
A „végén” kezdem. Úgy öt-hat évvel ezelőtt arra kért a feleségem, hogy mostantól ne autózzam, úgy vette észre, néha mintha elbizonytalanodnék, talán a látásom sem tökéletes, mondjak le az autóvezetéstől, mostantól bízzam rá magam, és bízzak benne. Kértem egy napot, végiggondoltam, és döntöttem: bár én nem érzékeltem, amit állított, de legyen. Így ritka utazásaink alatt is olvashatok, ha ahhoz van kedvünk, szóláncozhatunk, egy barátom szállít, ha előadásra megyek, hazafelé akár szunyókálhatok is, hát legyen. Több mint másfél millió kilométert vezettem, szerettem is autózni, mégsem sóvárgok azóta sem, úgy vélem, jól döntöttünk. Tudom, a kormányzás csábító, de egy idő után teherré is lehet. Mármint a sofőr.
Mindez akkor jutott eszembe, amikor hírt adtak az M6-os autópályán, Kisnyárád közelében történt, két ember halálát okozó balesetről. Mint megtudtuk, valószínűleg a mohácsi elágazásnál egy 79 éves férfi hajtott föl a sztrádára, szemben haladva a menetiránnyal. Mivel gyakran járunk arra, ismerem ezt az elágazást, tudom, minket és másokat is megkavart már, főként azóta, hogy újabb út kapcsolódott a régihez. Azt is észleltük, nemcsak itt, hogy amikor (talán takarékosságból) ugyanazon a helyen van a le- és fölhajtás is, gondokat okoz(hat) a sofőröknek.
Múlt hónap derekán vesztettük el családunk szeretett „barát nénijét”, a 93 évet megélt Hédikét, aki 92 éves koráig hibátlanul (!) vezetett. Ekkoriban koccant össze egy szabálytalanul közlekedő fiatalemberrel (Hédikéhez képest szinte mindenki „fiatal” volt), nagy baj nem történt, különösebb sérülés sem, de ezt követően beszélgetés kezdődött köztünk arról, hogy el kéne adnia az autóját, és nem kéne többé vezetnie. Szabadkozott, bár elfogadta az érveinket: bármi történhet, egy kis rosszullét, egy agyi gond, figyelem kihagyása, és ki tudja, kik lesznek azok, akikkel ütközik, és nem tudni azt sem, sérülések vagy haláleset lesz a vége.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!