Végeink

A fránya vidékről szeretnék mesélni. Tudom, tudom, itt élek Budapest epicentrumában, tehát fogalmam sem lehet, az ellenzék is csupán minden egyes négyévente bekövetkező menetrend szerinti választási bukfenc után híreszteli, hogy felszántja, aztán hat–tizenkettő nap múltán lecseng, fővárosi hamvába hal a mozgalom. Mi itt, az „Igaz Magyarország” amott, és az „Igaz Magyarországon” minden egyenes és őszinte, és a józan paraszti ész uralja az úgy egészséges, mint szorgos hétköznapokat, a tízezer fő alatti településeken pedig nincs egyetlen rosszindulat, irigység, semmi, csak a hazáért érzett felelősség meg a büszke nemzeti öntudat – nyugalom, ezt nem én gondolom így, hanem a Fidesz hazudja imázsnak, hozzá az üzenet, hogy különlegesek vagytok, különbek, többek, ilyetén a megtestesült normalitás, egyben Európa megmentői, a migráció sziklaszilárd keresztény gátjai, az ukrán agresszió berekesztői, a világbéke zászlóhordozói, úgy általában a győztesek, még ha kizárólag már az egy főre jutó bolgár fogyasztás van mögöttünk, kontrakanyarban előzzük Ausztriát.

Fojtogató nyári délután, de, mert az egyetlen környékbeli – és itt kényszerből húsz–harminc bejárandó kilométerről beszélünk – nemzeti trafik szerencsésen a falu központjában tanyáz, átsétálok. Az oldalsó parkolóban olajfoltoktól ragacsos munkásnadrágba tömörödött törzsvendégek kornyadoznak, tizennyolc órára sikerült mindenmindegybe süppedniük a nagyon németes elnevezésű, nagyon olcsó ócska söröktől. Méregetnek, hisz minden téren idegen vagyok, pedig dehogy, hangosan köszöntöm őket, tán visszaköszönést dörmögnek, nem hagyom annyiban, szóba elegyedek, lassan-lassan hozzám szoknak, már nevetnek, hogy milyen cigit akarok, elektromos, ugyan már, mire jó az, inkább mit iszol. Azért próbálkozom a vegyesboltként is funkcionáló dohányárudában, utóbbi a pult alá suvasztott, kulccsal zárható szekrénykét, előbbi kétféle kenyeret, néhány konzervet, mosószert, valóban a legrosszabb minőségű alkoholokat és sokkal drágábbra árazott nem zéró üdítőket jelent, meg az ifjú, kedvetlenül unott eladólányt, aki vállvonogatva erősíti meg a kinti információt, miszerint ők csak igazi cigarettát tartanak.