Vesszen a szocreál! (Vagy mi)

Sorra tűnnek el, vesztik el meghatározó vonásaikat a modern magyar építészet legfontosabb alkotásai. Eltűnt a teherelosztó, kibelezték a badacsonyi Tátikát, a budavári palotából pedig értékes, 50–60 évvel ezelőtti enteriőrök tűnnek el. Lebontásuk jóval kisebb felzúdulást kelt, mintha egy klasszikus pesti bérháznak esnek neki a buldózerek.

Az alig-alig létező, a kormányzatnak totálisan kiszolgáltatott hazai műemlékvédelem siralmas helyzete a közélet folyamatait figyelemmel kísérők körében közismert. Mindannyian végigkövethettük 2010 után, hogyan számolták fel előbb a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt, majd a korlátozott jogkörű, ám mégis önálló Forster-központot, hogyan került végül kizárólag különböző minisztériumok, kormányhivatalok alá a műemlékvédelem, hogyan lehetetlenítették el a feltáratlan műemléki értékek számbavételével, a védett állomány rendszeres felülvizsgálatával kapcsolatos munkálatokat vagy éppen a szakmai utánpótlás kinevelését.

Tátika és a teherelosztó

Az viszont kevésbé köztudott, hogy a legkiszolgáltatottabb helyzetben jelenleg nem is az örökségvédelem hagyományos tárgyát jelentő klasszikus épületállomány van, hanem sokkal inkább modern emlékeink.