Vissza Ázsiába!

Szeretett úri véreim: a serleg tele. Nincs már itt nekünk semmi keresnivalónk: gyerünk vissza Ázsiába! – üzeni egy fiatal nagyváradi újságíró a Tisztelt Háznak 1902-ben, amikor ott éppen eluralkodott a tahóság, és belefojtották a szót a dzsentrimentalitást nyilvánosan kárhoztató ellenzéki (noch dazu: zsidó) Vázsonyi Vilmosba. Egy bő évszázaddal és két világháborúval később Ady Endre kirohanása „a legbalkánibb nívót elért” magyar politika ellen, úgy látszik, végre meghallgatásra talál. Szedelőzködünk, azt lehet mondani.

Nincs nap úgyszólván, hogy tenyérbemászóan arrogáns külügyminiszterünk vagy maga a nemzetvezető ne tenne valahol keresztbe európai partnereinknek. Teszik ezt olyankor, amikor Európa nemzetei között a szolidaritásra, egységes fellépésre nagyobb szükség volna, mint valaha. A kontinens kezdené megemberelni magát, de a hatásos közös fellépésnek újra és újra kerékkötője támad: a magyarok. Legyen szó az Ukrajna lerohanását igazoló orosz propagandát visszhangzó nyilatkozatokról, háborús bűnösök mentegetéséről, bukott balkáni politikusok védelméről, zöldátállásról, nemzetközi büntetőbíróságról vagy szélsőjobboldali pártkampányok finanszírozásáról Nyugat-Európában, ártunk és kormányunk egyetlen ziccert sem hagyna ki, hogy bizonyítsa megvetését a politikai erkölcs és az úgynevezett európai normák iránt, melyeket semmibe vesz. „Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén”, olvasom Ady látnoki sorait.