
A fenyegetés és ígérgetés – mondhatjuk úgy is, hogy az uszítás és osztogatás – egy órájában, amit megszokásból miniszterelnöki évértékelőnek hívunk, Orbán Viktor zálogba csapta a következő négy évünket is. Ha rajta múlik, akkor 2030-ig be vagyunk táblázva visszafizetni valóval. Azt engedjük is el, hogy Nagy Márton szerint mibe kerülnek majd a bejelentett adóügyi intézkedések a költségvetésnek, mert ő azzal vonul majd be a történelembe, hogy soha egyetlen számot sem talált el. Tévedésben tévedhetetlen.
Annak inkább lehet hinni, hogy a 444 szakújságírója szerint a gyerekek utáni adókedvezmény összegének növelése, a gyed és csed szja-mentessége, valamint, a koronagyémánt, a kétgyermekes anyákra kiterjesztett örökös szja-mentesség összesen mintegy 1000 milliárdos kiadást, pontosabban, bevételkiesést jelent majd a költségvetésnek. Ne legyen tévedés, ez nem egyszeri összeg, hanem eztán mindig ezzel a mínusz ezerrel kell számolni, hiszen a bevezetendő intézkedések nem egyszeri alkalomra szólnak. Természetesen ki ne szeretne kevesebb adót fizetni, és ugyancsak természetesen ki ne szeretné, hogy a családok terhei csökkenjenek? Idáig rendben is volnánk.
Erről olvashat a cikkben:
• Hol kezdődnek a problémák?
• Mit szabadalmaztathatna az Orbán–Nagy-duó?
• Ki fizeti a kiosztott pénzt?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap március 7-ig kapható 2025/9. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!