
Nincs vége a Völner-ügynek, legalábbis erre számítanak a politikai elemzők. Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont igazgatója szerint Varga Judit igazságügyi miniszter nem kerülheti el, hogy nehéz pillanatokat okozzon neki a botrány. Kéri László pedig úgy véli: ha kifelé ez talán nem is lesz látványos, a Fideszen belül mindenképpen nagy lehet a jelentősége annak, ha Orbán Viktor fiatalkori belső körébe tartozó személyt ér utol a büntető igazságszolgáltatás.
Völner Pál a miniszterelnök fiatalkori belső köréhez tartozik, elsősorban ezért nagy a jelentősége annak, hogy levették a sakktábláról – vélekedett a Magyar Hang megkeresésére Kéri László politikai elemző, aki az egyetemi évek alatt személyesen is ismerte a most megbukott államtitkárt. Szerinte ugyanakkor a közvélemény nagy része nem tudja, hogy Völner Pál pontosan kicsoda, a korrupciós vádat pedig úgy könyvelik el, hogy „a politikusok úgyis mind lopnak”. A Fidesz-táboron belül így pedig aligha fog nagy port felverni az ügy.
A Fideszen belül viszont – vélekedett Kéri László – aggodalmat kelthet, hiszen azt mutatja, hogy a legbelsőbb kör egyik tagja is számonkérhetővé vált. – Pont ezért elsősorban a Fideszen belüli kötődés és lojalitás szempontjából lehet jelentősége az államtitkár ügyének, még ha ez nyilvánosan esetleg nem is fog látszani – fogalmazott politológus.
• Miként beszélt Orbán Viktor Völner Pálról még a bibós időkben?
• Varga Judit el tudja-e kerülni, hogy ráégjen a botrány?
• Mit mond az egész, végrehajtókat érintő ügyről egy belsős forrásunk?
A teljes cikket a Magyar Hang december 10-én megjelent 2021/50. számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!