Zacher Gábor: Elképesztő a sötétség

Zacher Gábor: Elképesztő a sötétség

Zacher Gábor (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

A szakemberek arra számítanak, hogy a szabadságok végével és az iskola újraindulásával szeptember közepére fel fog pörögni a járvány, addig kellene milliókat beoltani. Most erre kellene ráfeküdnie a kormánynak minden eszközzel, de a kommunikációval komoly bajok vannak – erről beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában Zacher Gábor. A hatvani kórház főorvosa arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenkinek, így analfabétáknak is el kellene magyarázni, miért fontos az oltás. – Elképesztő a sötétség, amiben a kormányzati kommunikációnak is nagy felelőssége van – mondta.

Zacher Gábor szerint fontos lenne, hogy a több mint harmincezer halottat szakmailag is feldolgozzuk, hogy lássuk, ténylegesen hány embernek okozta a halálát pusztán a covid, hány esetben tett végzetessé egy egyébként kezelhető betegséget, illetve hány esetben gyorsította meg az egyébként is halálos betegséggel küzdő páciens távozását. Ezt ugyanis ma nem tudjuk. – Őrült nagy meló, de megéri. Máshol is megcsinálják és tanulnak belőle – mondta.

• Ismerve az egészségügy teherbíró képességét, az oltási hajlandóságot, valamint azt, hogy az „embereknek tele a hócipőjük” ezzel az egésszel, mire számít a következő hetekben?
• Mekkora kockázatot lát az augusztus 20-i rendezvények miatt?
• Mit lehetne csinálni, hogy többen kérjenek oltást?
• Elfogadható az oltás kötelezővé tétele, feltételül szabása?

A teljes interjút a Magyar Hang augusztus 13-án megjelent 2021/33. számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

 

 

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!