
Korrekt tájékoztatás hiányában az ember hamar odáig jut, hogy a gyászelmélet szakirodalmát lapozgatja, miközben amúgy végtelenül egyszerű kérdésekre keresné a választ. Zalalövőn júniustól bezár a város legnagyobb munkáltatója, az Elanders nyomda, idáig rendben vagyunk, illetve nem vagyunk rendben, de ez van: sokk. Többféle modell létezik a gyász fázisainak leírásaira, a szakemberek a folyamat végét hol a veszteség elfogadásaként, hol belenyugvásként, hol adaptációként (satöbbi) említik. Ezeket olvasgatva legalább az az érzés megtelepülhet bennünk, hogy hasznosan töltjük az időnket.
A nyomdabezárást illetően ilyen emóció nem keríthet hatalmába, ugyanis csak azt nem tudni, hogy mi van most. És hogy mi lesz. Látszólag pedig egyértelmű a helyzet. Március 31-én adta hírül a Zala megyei hírportál, a Zaol, hogy „megszünteti a termelést az északnyugat-zalai térség legnagyobb foglalkoztatója”. Vagyis, hogy június 30-ával beszünteti nyomdaipari tevékenységét Zalalövőn a svéd Elanders Csoporthoz tartozó magyarországi leányvállalat, az Elanders Hungary Kft. A lap akkor úgy tudta, a dolgozókkal – akik száma a helyi menedzsment tagjaival együtt mintegy 170-180 fő lehet – egy héttel korábban közölték a termelés megszüntetéséről, illetve az üzem bezárásáról szóló terveket.
Félnek beszélni
A szeres településrészekből és hajdan önálló falvakból összeállt hosszú városkába, a 2700 lelkes Zalalövőre látogatva a gyászelméletekre rímelő dolgokat tapasztalni: értetlenséget, dühöt, zavarodottságot.
• Mit tudnak, gondolnak a helyiek?
• Mivel fenyeget a cég?
• A polgármester és az önkormányzat tud-e segíteni a helyieknek?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap május 8-ig kapható 2025/18. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!