Zászlók a porban

Proli gyerek voltam. Vagyok. Rendes, igazi lakótelepen nőttem fel: a miénk volt a kék bérház, srégen előtte a sárga, szemben a piros, másik oldalról a tömzsi, a négy tömb között meg a közösségi központ, a beton pingpongasztalos, rakétamászókás játszótér a kellemetlenül lejtős, poros focipályával. A lanka tetejéről nézve jobb kapu mögötti négyemeletes aljában működött a Kékfény presszó, szomszédjában pedig a kiskönyvtár: én oda jártam, és hetente vettem ki a Delfin-köteteket, a faterom meg egyel előrébb a kricsmibe reggeltől-estig ultizni. Baromi jó volt benne, sok pénzt nyert, amit azonnal elivott a vesztesekkel. Win-win. Erről a focikapu mögötti lépcsőházról még azt érdemes tudni, hogy a másodikon lakott a rendőr, ezért nem nagyon volt szabad hálószaggató gólokat lőni a kapufa alá, mert ezek a felfelé íveltek az ablaka alatt puffantak, és ha a meccs előtt éjszakai ügyeletet vitt, hajlamos volt a csattanókra morcosan ébredni. Mondjuk úgy, hogy állandó hendikepp a Kékfény felé támadó, kényszerből leginkább lapos találatokban utazó csapatnak.

Hétvégenként vagy szünetben reggel nyolckor lekavartunk a játszóra, hogy csak estefelé térjünk haza, és zacskóban dobattuk le magunknak a szendvicset, vagy a pálcikás jégkrémre szánt aprót. És játszottunk, és játszottunk. A nagyrakás volt a kedvencünk, egy frissen kitépett fűcsomóval vadásztunk egymásra, és ha valakit hátba gyűrtél a földes bombával, onnantól ő üldözte a többieket, gépesítve pedig a biciklifogó, aminél elmeroggyantabb időtöltést nehéz elképzelni, ugyanis a fogónak az első kerekével kellett a menekülő hátsó kerekét megérintenie száguldozás közben. Néha rácsodálkozok, hogy egyáltalán felnőttünk. Ha viszont nem kint bandáztunk, összevissza lógtunk egymásnál, úgy jöttünk-mentünk a lakásokban, mintha mindegyik a sajátunk lett volna. Szóval elvoltunk.

Nézem az odahaza maradott egykori pajtásaimat, jó néhányuk Fidesz-szavazó, méghozzá büszke kormánypárti. Lelkesen végigmigránsozták az elmúlt hat-hét esztendőt, mindezt abban a városban, ahonnan a rendszerváltás óta Budapestre migrált a polgárok harminc-negyven százaléka. Tavaly rákaptak a buzizásra, persze nem úgy, csak a sorok között összekacsintva, noha pár esztendővel ezelőtt az LMBTQ-ról még azt gondolták volna, hogy valamely kevésbé ismert külhoni ország autórendszáma. Legújabban pedig harcos béke-, és Putyin-pártiak.

A teljes cikket a Magyar Hang március 25-én megjelent, 2022/13. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!