Zöldek

Hazajöttem Izlandról múlt hét végén, és megállapítottam, hogy ősz kezd lenni. Hogy beszökött Budapestre. Ez így képtelenségnek tűnt, hiszen Izlandon, ahol nemsokára tél lesz (és kilenc nap alatt egyszer sem emelkedett a hőmérő úgynevezett higanyszála 20 Celsius-fok fölé, ám 10 alá simán lesüllyedt, jellemzően rétegeket kellett viselni, úristen, de jó volt), nyoma sem volt még. Majd leesett: bizonyára nem az ősz miatt hullották itt tele a talajt a megbarnult-összezsugorodott falevelek, hanem a forróságból és a szárazságból kifolyólag. Ahogy a gyep is kiégett réges-rég, hetek óta esélye sincs szegénynek, pedig milyen klasszul kitartott idén, talán még június végén is megvolt épségben, egészségben.

Én úgy emlékszem (szerintem nemigen tévedhetek), hogy annak idején Máramarosban, ahol felcseperedtem, soha, de soha nem volt baja a fűnek a kertünkben. Esze ágában sem volt elpusztulni önerőből, apám kaszája hozta el a végzetét rendre, évente többször is. Ezáltal frissiben és széna formájában is volt mivel táplálkozniuk a nyulaknak, amíg aztán őket el nem vitte a kórság.