Zsellérország elszabadul

A járda már gyermekkoromban is romokban hevert. Kerülgette boldog-boldogtalan a foszlányossá repedezett, billegő aszfaltdarabokat, özvegy Karabáné volt az intő példa, micsoda felelőtlenség átkelni a veszélyes szakaszon, amikor akkorát zuhant a piacról hazafelé, mindkét kezében teli szatyrot egyensúlyozva, hogy az összes zöldség szertegurult, és még napokkal később is az egész utca a szörnyű esetről beszélt. Mi viszont bírtuk, versenyeztünk, melyikünk tud gyorsabban végigbringázni rajta, úgyhogy szép lassan hírhedt küllőtemetővé lett a talán húsz-harminc méternyi flaszter. A minap felújították, de hamar munka ritkán jó. Valójában nyakon öntötték szép nagy adag bitumennel, jól van az úgy. Készültek hivatalos fotók – nemzeti színű szalagos átadóünnepség nem volt, annak ’26-ban jön a szezonja –, az illetékes önkormányzati képviselő a Facebook-oldalán hozta a köz tudomására a jó hírt. És akkor zsellérország elszabadult. Hogy mennyire köszönjük úgy a képviselő úrnak, mint polgármesterünknek, de az ország vezetésének is, még egy „Ez igen!” is elsült, elsőre azt hittem, hibátlan irónia, de nem, komolyan volt gondolva, a legkomolyabban, hogy szinte már láttam magam előtt, amint a nép arannyal, tömjénnel és mirhával járul az általuk megválasztott helyhatósági küldött házának elébe hálát adni, amiért egyáltalán kiérdemelhették őt.

Elindult a Keleti-program – jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója, úgymint: „az idén 140 éves Keleti pályaudvaron az év második felében két kisiklás is történt, és bár a két esetnek műszaki értelemben nem volt köze egymáshoz, arra egyaránt alkalmasak voltak, hogy ártsanak az utasok biztonságérzetének, és rontsák a vonatok menetrendszerűségét, pontosságát”. Mindezekért Hegyi Zsolt úgy határozott, hogy „fel kell gyorsítani a már korábban eltervezett Keleti-programot, ennek keretében a pályaudvar teljes váltókörzetét felújítják”. Megannyi kincs rejtezik a közleményben, mindjárt a legelején a műszaki értelemben nem összefüggő kisiklásokkal magasra kerül a polgáriingerküszöb-mérce, a vonatok menetrendszerűségének rontása pedig a vasúti közlekedésről alkotott elképzeléseink tökéletesen új dimenzióját tárja elibénk. De a legszebb, hogy minekutána félreszaladt két, egyébként is a vasúttörténetibe való szerelvény napokra megbénítva a legfontosabb tömegközlekedési csomópontot, fel kell gyorsítani az előre eltervezett programot. Magyarán tudták, hogy úgy ócska a hálózat, ahogy van, hát persze hogy tudták, de bottal nem piszkálták volna, ha nem történik a két baleset. Mert hát jól van az úgy.