A Hargita alján, egy székelyföldi kis faluban plébános ismerősünknél vendégeskedtünk pár napig, mielőtt tovább utaztunk volna. Egyik délután Brassóba kellett mennie, s csak másnap tudott visszajönni. Ránk hagyott mindent. – Egyetek-igyatok, amit csak találtok, s ha elmentek, zárjátok be a plébániát és a templomot, de el ne felejtsétek a kulcsot a villanyórában hagyni, mert este miséznem kell – búcsúzott. Másnap gyönyörű reggelre ébredtünk, verőfényes napsütésben, tiszta havasi levegőt lélegezve reggeliztünk a teraszon, amikor egy idős paraszt bácsi jött kezében egy tállal. Illendően megállt az ajtóban, jó reggelt kívánt, majd a plébános urat kereste. Nem volt nehéz kitalálni – mint ahogy ez később be is igazolódott –, hogy neki hozott egy tál frissen szedett málnát a Hargitáról. – Sajnos nincs itthon, elutazott – mondtuk, és nem igazán értettük, miért távozik olyan gyorsan, tállal a kezében, hiszen itt is hagyhatta volna, hogy majd adjuk át a plébános úrnak. Talán nem bízott meg bennünk, idegenek voltunk a számára? Ez némileg rontott a hangulatunkon, de igyekeztünk nem törődni vele.
Kis idő múltán mezítlábas, idős néni jött a kerti úton nagy nevetve, s már a kapuban elkezdte mondani: „Jaj, kedveskéim, ez a bolond vénember visszahozta a málnát, amit a plébános úrnak küldtem.” Mondtuk, hogy mi is csodálkoztunk ezen, de a néni rögtön megmagyarázta az okát. – Tudják, az úgy van, hogy ha valamit küldök át vele, a plébános úr mindig megkínálja egy kupica pálinkával – magyarázta. Sajnálkoztunk, hogy ezt nem tudtuk, mivel a hűtőszekrényben a plébános úr pálinkája mellett még ott volt az általunk hozott, hazai törköly is. – Tudják mit? – mondta a néni, és továbbra is nagyokat nevetett – Küldök át vele egy kis szalonnát.
Pár perc múlva ismét kopogtak, jött az öreg, mintha ma még nem járt volna errefelé.
– Adjon Isten jó reggelt! Hoztam a plébános úrnak egy kis szalonnát.
– Köszönjük, bátyám, majd átadjuk neki. És megkínálhatjuk egy kupica pálinkával?
– Köszönöm szépen! – egy hajtásra megitta, megtörölte a bajuszát, és hiába kínáltuk szívesen, többet nem fogadott el, szép csöndesen elballagott. A reggelit aztán nagyon jó hangulatban fejeztük be, és sokszor fölidéztük a néni őszinte, jóízű nevetését, ami még sokáig ott bujkált a kerti szilvafák alatt.
