Családi ünneplés, feleségem születésnapja. Összegyűlünk, bárhogy tiltakozott is. Virágözön. Ezüstkeretes fénykép a komódon: öregjeink fiatalon, fehér asztal körül, csoportban pózolva. A hátlapon dátum: 1938. Már egyikük sem él. A rokonok fürkészik, ki mindenkit ismernek fel. Most együtt több generáció, ezeket manapság betűvel jelölik, hogy aszongya X meg Z… Ami biztos, öregnek itt vagyunk mi hárman unokatestvérek. És itt vannak felnőtté cseperedett gyermekeink meg az unokák, de már ők is túl a „végigrajcsúrozzuk a vendégséget” életkoron. Figyelik a felnőttek szavát, ami jó is, rossz is, az összejövetel első órájában még nevelő példázatokkal is teli, aztán másféle, bohókás hangok; az első percben benyelt egy-két stampó szilvórium szólal meg.
A gyerekek, a negyedikes Luca és a hatodikos Álmos, kezdetben szorosan édesanyjuk mellett ülnek, szerényen válaszolgatnak a közhelykérdésekre, milyen a félévi bizonyítvány, mi leszel, ha nagy leszel, és irtó viccesen: a tanárok jól viselkednek-e. A finom falatok mindenkit a nagy asztalhoz vonzanak, aztán torta, szikraesővel. Italféleségek poharakkal kis asztalra kikészítve, mindenki tölt magának. Oldódó hangulat, távolabbi rokonok mélyinterjúznak: te kinek is vagy a kije, hol dolgozol, történetek oda és vissza, jártok-e síelni, sosem teljesülő meghívások; egyszer gyertek el hozzánk.
Fenntartott hely | Magyar Hang
A temetőben hiába keressük a nagyszülők sírját. Újra és újra körbejárunk. Nem tudtunk mi sosem parcellaszámot.
Luca és Álmos már elhagyta édesanyja menedékét, útnak indulnak a lakásban, nézelődnek, járnak körbe-körbe. Álmos kamaszosan unatkozik… Gondolatai másfelé: holnap kosármeccs, ő a csapat centere. Luca, az állatbarát fölkeresi édesapját, és fülébe duruzsolja: apa, a sisakos kaméleont mikor vesszük meg? Azt ő nagyon tudná szeretni, isten bizony személyesen gondozná. Neve is van már: Spenót. Így fogják szólítani. Gyere, Spenót, ebédidő.
Lucának eszébe jut, hogy egy éve, amikor itt jártak, remek móka volt a hűtőgép jégkocka-adagolóját munkára bírni, kérdi, lehet-e most is, Álmos is csatlakozik, de két perc után otthagyják. Aztán Luca váratlan érdeklődése. Van neked írógéped? Tudod, az, amit úgy betűnként, ujjal… Valami folytatásos filmben látta. És most ki akarja próbálni. Luca tárt karokkal öleli a világot. Mindent tudni akar, és csöndben raktároz. Erdőmérnök nagyapjától sétán elég egyszer hallani, megjegyzi végleg: ez nyárfa, ez akác, ez örökzöld, ez meg tűlevelű.
Nagyapa tudatos: könyvet ad kézbe, és sokszor mesél régi és még régebbi időkről, hogy is volt. Leggyakoribb játék: kiről van elnevezve utca, templom, városrész. Királyok, szentek, hősök, csaták. Nem igaz, hogy a gyerekeket nem érdekli. Nagyon is.
Karácsonyi bulik | Magyar Hang
A kórháznak nincs pénze céges összejövetelre (sosem volt), csak egy csenevész fenyőre telik, december huszadikán faragja talpba L. Józsi, a karbantartó.
De most az írógép van napirenden. És nem csak úgy, hányaveti nagyjából. Mélyrehatóan kell megismerni. Két szerkezet is van, egyik vagy nyolcvanéves, fekete doboz rejti, szikáran az, ami: csak gép. Nem akar tetszeni. A másik fiatalabb, vidám, sárga színű, áramvonalasan lapos, mint a sportautó. Láss csodát, Luca az öregebbet választja. Innen fogva mi, a család végképp nem vagyunk fontosak. Hogy voltunk-e egyáltalán, nem tudom. Az írógép lesz a főszereplő. Mire való a váltó, és mi a visszváltó, hol a kettőspont, hogyan kell sorközt, és lehet-e felkiáltójelet? „Szeretettel” hány té? Nagybetűvel kell írni, hogy kedves?
A két gyerek elképesztő gyorsasággal tanulja meg a betűk helyét, mutatom a billentést, nem kell nyomni, csak finoman, ujjvéggel ütni. Aztán a fiók mélyéről rég nem látott haverjaim is előkerülnek, másoláshoz indigólapok, ez pompás mulatság, két papíron ugyanaz jelenik meg, egy az egyben. Játszásiból levelezni kezdenek, bájos üdvözletek, borítékolnak, először a nagyapának, aztán sorra minden családtagnak. A leveleket Luca kézbesíti, a címzett dicsér: ezt te írtad? Hát ilyet! Kiderül, a gyerekek nagyapjának is van írógépe, már hogyne volna, írt rajta néhány szakkönyvet, fel kell hozni a pincéből, kicsit leporolni, néhány csepp olajjal életre kelteni. És a legfontosabb: új írógépszalag. Senki sem hinné: másnap, amikor nagyapa elballag a boltba, a vidéki város legendás aprócikküzletében az öreg tulaj úgy veszi le a polcról, mint pék a kenyerét. Írógépszalag? Természetesen, tartunk, kérem.
A gyerekek tíz percekre darabolják az időt, akkor van váltás a gép előtt. Amikor Álmos van soron, Luca újabb kérdéssel áll elő. Van neked olyan tollad, amiben tinta van, a tollszem szív alakú, és aranyból van? Luca még nem látott töltőtollat. Hallomásból ismeri. Mutatom, hogyan töltjük, régi nyakas tintásüveg kerül elő. Luca csodálkozik. Aztán íráspróba. Sikeres. Luca gondosan összehajtja a papírlapot. Ezt én holnap beviszem az iskolába, ámulnak majd a többiek.
Tűzriadó | Magyar Hang
Istenem, Szeged! Mosollyal, jó szívvel említem. Eddig egyszer voltam. Azaz most már kétszer. Először diákkoromban, osztálykirándulás. Végighülyéskedtük az egészet. Tizenévesen mit látsz egy városból? A csajokat. Csakis. Akkor is három nap volt, mint most egy hete. Turistaházban aludtunk, szobánként tízen. Fiúosztály.
Elhatározzuk, a legközelebbi családi találkozót tavasszal tartjuk, szégyen, hogy eddig ilyen ritkán. A gyerekeknek megígérem, csuda érdekességeket mutatok majd. Máris szép, fényes, piros patronos szódásszifont készítek elő. Az is, akár az írógép, a tárgyba öntött múlt. Arról meg egyáltalán nem baj, ha sokat tud az ember. Nemcsak okosabb lesz, több is.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/7. számában jelent meg, 2019. február 15-én.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/7. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
