A nehéz fémvödör folyton súrolta a lábát, ahogy kicsit oldalra kifordulva, gyors lépésekkel haladt az ól felé. A vastag, barna harisnyán úgy kétujjnyi, fakó folt keletkezett az évek alatt. Az asszony nagy nyögéssel átbillentette a vödröt a falécek felett, és a moslékot a disznó elé öntötte. Rázott még egyet-kettőt a vödrön, aztán ugyanolyan gyorsan, ahogy jött, visszament a családi ház oldalához tapadó kiskonyhába. Az este már nem mozdult ki onnan, csak aludni ment fel később a házba.
Nem tudott elaludni. A falióra mutatójának súlyos, komótos lépteire figyelt, aztán meg a saját nehézkes légzését hallgatta egy ideig. Nagy nyögéssel feltápászkodott, és kiment a konyhába. Ivott, a poharat a mosogatóba tette, és az ablakhoz lépett. Rátámaszkodott a fém fűtőtest egyenetlen tetejére. A függöny széle meg az ablak kerete közötti sávon keresztül nézte a holdfényben fürdő udvart. A kerti csapot, a műanyag lavórt, a konyhakertben leszúrt pálcikákat. Az élettelen udvar díszletein túl valahol ott aludt a disznó.
A következő hetekben nem történt semmi említésre méltó. Messze volt még a húsvét, az asszony tudta, a lányáék annál hamarabb nem jönnek, telefonálni meg csak akkor szoktak, ha akartak valamit, vagy valami hülye kérdés az eszükbe jutott. A férjét fél éve temették el, azóta annyi történt, hogy levágták a csirkéket, amúgy is csak annyi állat maradt már. Meg a disznó. Azt is nemsokára le fogják vágni.
– Aztán már csak én maradok – mondta a halotti toron. Ekkor megint elkezdődött az a végtelen vita, aminek minden hangját és fordulatát előre tudta már az összes résztvevő.
– Engem innen már csak a temetőbe visztek ki – mondta a lányának, aki sokadjára is a szemére hányta, hogy miért olyan makacs, miért nem költözik hozzájuk.
– Elférne a mama, senki sem zavarná, és az unokáival is több időt tölthetne – mondta a nő.
– Valakinek a disznóra is vigyázni kell – mondta akkor az asszony.
Szájmaszk – Dráma egy felvonásban
„Figyelj, már nem vagyunk fiatalok. És itt van ez az egész. Omlik össze minden, a civilizációnak, amit ismertünk, vége.”
Másnap este megint nem tudott aludni. Kiment a konyhába, ivott egy pohár fehérbort. Szép, tiszta volt az éjszakai égbolt. Magára kapta a paplankabátját, kendőt kötött, és csak úgy, befűzetlenül húzta a lábára a nehéz cipőket. Álldogált egy darabig az udvaron, nézte a szomszéd házfalat. Az egyik villanyuk még égett. Végül a disznóól felé vette az irányt.
Először szinte semmit sem látott. Ahogy a szeme megszokta a sötétet, felfehérlett az ól mélyén a nagydarab állat. A disznó is ébren volt, szuszogása elárulta. Az asszony nézte egy ideig, azután visszament a házba.
Másnap nem ment az ól felé, meg sem etette az állatot. Este csak ült az ágyon, és nézett ki az ablakon, nézte azt a majdnem szabályos, világosabb négyzetet, ami az ablak kerete, a kerítés meg a ház előtti fa sötét kontúrja rajzolt elé. Reggel korán az ólhoz sietett. Szuszogva átemelte a vödröt a kerítés felett, és a tartalmát a fújtatva odasiető hatalmas állat elé szórta. Az hálásan túrta a moslékot. Az asszony hosszú percekig nézte kifejezéstelen arccal.
A nap már magasabban járt, erőtlenül próbált áttörni a szürkésfehér égbolt felhőhártyáján, amikor az asszony lassú mozdulattal leakasztotta az ól ajtaját zárva tartó drótot. Csak egy lépés választotta el a sáros talajon oldalra dőlve emésztő hízótól. Az asszony lassan lekuporodott, és bal kezét az állat fel-le emelkedő hasához érintette. A disznó meg se moccant a mozdulatra, apró szemével ugyanúgy bámult a nőre, mint egy perccel előtte. Rövid idő után az asszony felállt, és komótos léptekkel a kiskonyha irányába ballagott.
A következő két napban nem mozdult ki, még a kiskonyhába sem ment le. Enni is alig evett valamit egy kevéske vajon kívül, amit tompa kenőkéssel vágott le magának, meg háztartási kekszet majszolt, ha eszébe jutott.
A második nap este tíz körül lement az ólhoz. A disznó kicsit nyugtalanul mozgolódott, amikor az asszony belépett az ólba, de nem állt lábra. Visított néhányat, aztán már csak hangosan, sípolva vetette a levegőt, ahogy az öreg és testes emberek szokták. Az asszony először az állat mellé térdelt. Nem érdekelte, hogy vastag barna harisnyáját gyorsan és mohón nyalogatja körbe a padlóra szórt szalma alól kibuggyanó sár. Suta, esetlen mozdulattal, féloldalasan nekidőlt a disznónak. Az csak picit moccant meg, de maradt úgy, ahogy addig, hason fekve. Együtt szedték, nehézkesen, szinte versengve a levegőt. Ezt leszámítva csend volt.
Több tízezer boszorkány és okkultista tevékenykedik Lengyelországban?
Az ország világhatalom az ördögűzés terén, napjainkban közel 150 egzorcista tevékenykedhet.
Többé nem jött ki az ólból. Fázni nem fázott, éhséget nem érzett. A disznó teste meleg volt, és puha, a szaga éles, de nem bántó. Az asszonynak úgy másfél napig eszébe sem jutott, hogy szomjas lenne. Akkor lassan, esetlenül kúszva a vályúhoz ügyetlenkedte magát, és nyelvét a vájat alján megmaradt langyos lébe dugta. Pár korty után visszavackolta magát az állat mellé.
– Nézd – mutatott fel egyszer, a disznó azonban nem követte a tekintetével az ég felé meredő, csontos ujjat.
– Az a mi csillagunk.
A csillag, amire mutatott, kissé távolabb, szinte szemérmesen félrevonulva a többiektől ragyogott a fekete égbolton.
*
– Megette. Fogta és megette – mondta a kövérkés, bajuszos férfi a másik, jóval vékonyabbnak, aki rendőregyenruhában volt. Az ól kerítésére támaszkodtak mindketten, a hason fekvő disznót bámulták, az meg őket. Az állat mellett sárral alaposan összekent ruhadarabok hevertek.
– Mint a szőlőcukrot, úgy bepuszilják ezek az emberi csontot – mondta a bajuszos.
– Most mi lesz vele? – rántott egyet a fejével a disznó felé a rendőr.
– Majd beszélek a családdal. Úgyse járnak már azok erre sokat. Még úgy két-három hónapig hizlaljuk, aztán levágjuk ezt a dögöt – válaszolta a bajuszos.
– Érted? Meg fogunk enni! – mondta röhögve a bajuszos, és felsőtestével előrebillent a disznó irányába.
Aztán a két férfi elment. Az udvarra csend telepedett.
A disznó feküdt tovább az ól közepén. Lehunyta a szemét. A szemhéjai mintha fekete vásznakká váltak volna. Mindkettőn táncolt egy-egy csillag.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/1. számában jelent meg január 3-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/1. számban? Itt megnézheti!
