Egy angol ifjúsági regény újrafordítása körüli botrány mutatja: a szépirodalom tétje nem kicsi, de a gyerekirodalom, az bizony tényleg komoly dolog.
Pár perc próza
Április elseje van, éppen két hete, hogy Köszörűs Zsolti, a Bundesliga-frizurás traktorkentaur azt mondta, ő ugyan nem szánt nekünk, tönkök-csonkok leselkednek nálunk az ő ekéjére, jaj dehogy! Hárman állunk neki, negyed hektár sincs, puszta kézzel, ásóval.
A hágók óriások, dagadt fejűek, hatalmas hegylábakon állnak, mesélt este nekem apám. Szeretsz félni, kérdezte. Imádok! Akkor elviszlek egyszer innen a faluból, el a folyótól, fel magasra! Ott mászni kell, kapaszkodni. Ha ott lesz a monarchia-határ, és felszedik az aknát.
Az igazság lehet hazugság. A hazugság lehet igazság. Az érdemes lehet érdemtelen. Az érdemtelen lehet érdemes. A megmagyarázhatatlan lehet megmagyarázható.
Kedvenc boraim klasszikus zenét hallgatnak. Vonzalmaim rendezték a párokat, tudatosságot kár is keresni mögöttük.
Nem hiszek az erőszakos ízlésnevelésben. Hogy beszéljem le valamiről, amit szeret, mert én tudom, hogy az nem jó, van annál jobb? Mit kezd vele?
Az anyám olvasós hajlamai olvasóvá tettek ötéves koromtól engemet is, és volt sok-sok könyv, amelyeket konkrétan ő adott a kezembe. De volt olyan is, amivel hiába próbálkozott.
Ez a generáció a rendszerváltás idején eszmélt önmagára, és egy szép, új világ ígéretébe szocializálódott bele. Mégis, a harmincadik éves érettségi találkozóra legföljebb örömtöredékek jutottak neki.
Mára felfogom, mit jelenthet az élete közepén járó embernek egy várost, egy közösséget, egy hazát, egy életet a háta mögött hagyni.
A fasizmusért Nietzschén vagy egy palack rajnai rizlingen bosszút állni a vudu államvallássá tétele.
„Ezek a rohadékok akarnak tönkretenni minket, már a járványt is ők hozták a nyakunkra, aztán az úgynevezett védőoltásokat is ők találták ki. Most a háborúban is ők mozgatják a szálakat, minden az ő kezükben fut össze.”
A legtöbb kistelepülés mintha földrajzilag fel lenne osztva, minden égtáján akad egy segítő Pista, Sanyi, Józsi bácsi, akinél a sufniban minden van, ami amúgy nincs.
Körtét, de almát, diót és főleg szőlőt ültetni hit kérdése. Hité a jövőben, a jövő értelmességében. Negyven szüret egy emberi élet, úgy tartják, ennyit rendeltek az égiek a nagy műre.
Olyan égszakadás kerekedett, hogy a kormányzó nem tudott átkelni az avatásra váró vadonatúj hídon. Attól tartottak ugyanis, hogy a hófehér paripa a mennydörgéstől megbokrosodik, és ijedtében egyenesen a folyónak rohan. Legalábbis így mesélte nagyapám.
Anyámékkal gyermekkoromban étterembe nemigen jártunk. Ünnepnek számított, minden alkalomra emlékszem.