Mesterkélt déjà vu: feltámasztották Neót és Trinityt, de a Mátrix szellemiségét nem tudták visszahozni

Mesterkélt déjà vu: feltámasztották Neót és Trinityt, de a Mátrix szellemiségét nem tudták visszahozni

Keanu Reeves a Mátrix: Feltámadásokban (Fotó: IMDb)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

„Mi a valóság?” A sokat sejtető mondat az 1999-es Mátrix című filmben hangzik el, amely valóban új megvilágításba helyezte a valóságról alkotott addigi elképzeléseket. A film népszerűség és kulturális hatás szempontjából felülmúlt minden korábbi várakozást, a számos szubkulturális elemet is felvonultató, látnoki erejű alkotás sokakban hagyott mély nyomot. A sikeren felbuzdulva a Wachowski testvérek 2003-ra két új Mátrix-folytatást is elkészítettek, amelyek azonban az első film sikerét és hatását nem tudták megközelíteni. A pénz azonban nagy úr, ma már Hollywoodban is felülír minden egyéb szempontot: az eredeti film és a két középszerű folytatás után elkészítették a negyedik részt is, amely hazánkban december 23-án tartotta premierjét Mátrix: Feltámadások címmel. Bár a bevétel az óriási hype miatt ömlik a forgalmazókhoz, rengetegen csalódottan távoznak a moziból, és a filmkritikusok zöme sincs túlzottan elájulva az új Mátrixtól. A közönség értékelése alapján a film IMDb-n egyelőre 5,7 pontot áll, ami – különösen az első rész 8,7 pontjához képest – nem túl jó értékelés.

Mi volt a siker titka egykor, és miért ilyen rossz az új rész fogadtatása?

Az 1999-es Mátrixszal széles közönségréteg tudott azonosulni, amiben szerepe volt annak is, hogy a film több műfaj elemeit ötvözte. Bár számos filmkritikus minden idők egyik legjobb sci-fijeként hivatkozik a filmre, a science fiction műfaj mellett meghatározóak a thriller, az akciófilm és a film-noir elemek is, ezen kívül igen erőteljes a cyberpunk hatás is. A cyberpunk tulajdonképpen egy disztópia, ami a jövőt az alábbi képlet alapján képzeli el: az erkölcs és az emberi életminőség lesüllyed, az emberiség voltaképpen elbukik, a tudomány és technológia azonban igen magas szintre jut, ami rendkívüli módon befolyásolja az emberi létezést. A műfaj tipikus példái Philip K. Dick amerikai író művei, a cyberpunk világot megtestesítő Blade Runner (Szárnyas fejvadász) vagy a Total Recall (Az emlékmás) című regényeit több alkalommal is filmvászonra vitték.

A Mátrix sikerében rendkívül fontos szerepet játszott a filmzene, a vágás és az újszerű speciális effektusok is, amelyeket a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia négy Oscar-díjjal jutalmazott. A speciális effektusok egyik leglátványosabb eleme a „bullet time” technika volt, amely lehetővé tette a lövedékek lassított mozgásának bemutatását. Az effektus létrehozása érdekében egy régi művészi technikát, az időszeletes fényképezést ötvözték a legújabb számítógépes technológiával: egy sor kamerát helyeztek el a jelenet köré, ezredmásodperces eltéréssel aktiválva azokat. Mindegyik kamera egy állóképet készített, amelyek összedolgozva lényegében egy virtuális kameramozgást hoztak létre. A jelenetek és tárgyak így körkörösen mozgó nézőpontból, a megdermesztett időben voltak bemutatva, azt sugallva ezzel a nézőknek, hogy a film még a teret és az időt is képes uralni.

Beavatási szertartás sci-fi köntösben

A Mátrix sikeréhez hozzátartozott az is, hogy számos filozófiából és vallásból merített ihletet, olyan elemeket beépítve ezzel a filmbe, amelyek tudat alatt hatottak az emberekre. A történet ráadásul úgy integrált elemeket a gnoszticizmus, a kereszténység, valamint a keleti filozófiák és a vallások eszméiből, hogy azokat lenyűgöző módon öltöztette modern köntösbe. A mondanivalóban hangsúlyosan megjelennek egyes antik elképzelések is, lényegében Neo ébredése is egy platóni elképzelés modern interpretációja. Platón, a zseniális filozófus és államférfi már híres barlanghasonlatában rámutatott arra, hogy az emberek által érzékelt világ valójában csupán egy vetített árnyjáték – ezen illúziónak az emberek többsége élete végéig a foglya marad. Azon kevesek azonban, akik letépik láncaikat, és képesek eljutni a barlang kijáratához, megtapasztalhatják a teljes valóságot, megismerve ezzel az igazságot.

Az ébredés és megvilágosodás egy archaikus motívum, amely időtlen idők óta része az emberiség szellemi szférájának. A megvilágosodáshoz vezető út fontos része a beavatási szertartás, amelynek során a beavatást végző személy a rítus segítségével hatalmát és tudását átadja a beavatandó személynek, aki ezáltal a létezés egy magasabb szintjére jut. Az igazi beavatási szertartások hasonló állapotot idéznek elő, mint amit a születés és halál pillanatában él át az ember, a szertartás a kezdetet és a véget egyaránt magában foglalja. Miután Neo beveszi a Morpheus által kínált piros kapszulát, a jövőbeli, cyberpunk környezetben megtörténik a beavatási szertartás. Neót egy sokkoló procedúra során kihozzák a Mátrixból, Morpheus pedig beavatja kiválasztottját, hogy az általa eddig valódinak hitt világ csak egy virtuális valóság. A teljes igazság azonban még ennél is megrendítőbb: az embereket gépek tenyésztik és tartják életben azért, hogy kinyerhessék a működésükhöz szükséges bioelektromos energiát.

A dolgok valódi természetének megismeréséhez többféleképpen is lehet közelíteni, amelynek profán eszköze a nagy világvallások mindenkinek szóló tanításai. A Mátrix azonban a beavatásnak az elitista, ezoterikus jellegű útját mutatta be, amely mindig is csak kevesek számára volt elérhető. Az ókorban az egyiptomi misztériumok vagy a gnosztikus szekták titkaiba avatták be az arra méltókat, a középkorban a templomosok vagy az alkimisták titkos tudásába kaphattak bebocsátást a kiválasztott kevesek. A beavatási szertartásokkal a pszichológia is foglalkozik, hiszen az rendkívül érdekes folyamat lélektani szempontból is. Rejtett összefüggések megvilágítása, beavatáshoz hasonló aktus az álmokon keresztül is megvalósulhat, erre számos vallás és filozófia írott anyaga is példát szolgáltat. C. G. Jung, az álmok és a mélylélektan egyik zseniális kutatója maga is átélt megvilágosító erejű álmokat, amelyek egyikéről az Emlékek, álmok, gondolatok című könyvében számolt be. Jung álmában egy kápolna elé került, amelynek ajtaján belépve észrevette, hogy az oltár előtt egy jógi ül teljes elmélyültségben. Közelebb érve döbbent rá, hogy a jógi arca valójában az ő arca, ezért rendkívül megrémült, és zihálva ébredt fel. Az álomban megérezte, hogy ez a jógi az, aki őt meditálja, élete ennek eredménye, de létezése tulajdonképpen csak egy kivetülés. Jung álma tulajdonképpen a vallások és a spiritualitás visszatérő, nagy kérdését idézte fel: az a valóság, amelyet mi annak vélünk, vagy ez csupán egy álom, egy kollektív kivetülés, a valódi világ pedig odaát van?

A Mátrix nemcsak a beavatás és megvilágosodás motívuma, illetve a vallások és filozófiák szellemiségének megidézése útján hatott a pszichére, hanem a filmben megjelenő archetípusok által is. Morpheus és Neo a mester és tanítványa kapcsolat tipikus esete, amely ősidők óta a legmagasabb rendű metódus a tudás és készségek átadására. Neo karaktere megjeleníti a kiválasztott archetípusát is, akinek sorsa, hogy egyedül változtasson a történelem menetén. Neo és Morpheus mellett nagy hatású karakter az orákulum is, aki megjövendölte a kiválasztott eljövetelét. A bölcs öregasszony archetípusa ő, akinek az intuíció, a médiumi képességek, az ősi tudás birtoklása a princípiumai. S bár Neo kiválasztottságát találkozásukkor nem erősíti meg, ezt pusztán bölcsességből teszi, hisz nem akarja, hogy Neo idő előtt elbízza magát.

Feltámasztási kísérlet gyenge eredménnyel

Az első Mátrix film egy rendkívül összetett, mély mondanivalójú, zseniális alkotás volt, amely több generációt is bűvkörébe vont. Bár a két középszerű folytatás nem vetített előre túl sok jót, azért sokakban élt a remény, hogy a filmlegenda egyszer talán még feltámadhat. Az új Mátrix film Feltámadások címe szimbolikus értelemben is utal eme igényre, az alkotás pedig próbál hű maradni a címéhez: a történet jelentős része az újraélesztéssel telik el. A film első felében teljesen visszakanyarodnak az első filmhez, a felélesztés során azonban egyre inkább az az ember benyomása, hogy a Feltámadások az eredeti film ötleteit próbálja az új filmbe átemelni, meglehetősen ügyetlen módon. Ahelyett, hogy a sztori új, merész irányokba fordulna, a Feltámadások rendezői kommentár stílusban gúnyolódik az első Mátrix film felidézett jelenetein, hogy aztán megismételje azt a sztorit, amin épp az imént élcelődött. Az életét számítógépes programozóként tengető, önmagát paranoid skizofrénként érzékelő Thomas Andersont (Keanu Reeves) ismét kihozzák a Mátrixból, aki újból egy lázadók által birtokolt hajón ébred, amelyet ezúttal Mnémoszünnek hívnak. Trinityvel (Carrie-Anne Moss) szövődött egykori szerelmi kapcsolatuk is újraéled, a történet lényegében eggyé válásuk beteljesülésének vágyára épül.

A film második része rossz tempójú és zavaros, az új Mátrix pedig a filmtechnika terén sem mutat túl sok újdonságot. Az eltelt bő két évtized technológiai haladása természetesen tetten érhető a vásznon, többek között jóval nagyobb felbontásban láthatjuk a CGI effekteket. Az első Mátrix bámulatos innovációihoz képest azonban a Feltámadások digitális effektusai elég átlagosnak tűnnek, ehhez hasonló speciális effektusokat bármelyik aktuális filmben láthatunk. 22 évvel ezelőtt a bullet time technikával Wachowskiék berúgták az ajtót, most azonban technológiai téren is csak az eredeti film utóérzetét kapjuk.

Progresszív identitáspolitika

Nem feltétlenül pozitív szempontból, de újításként értékelendő, hogy a filmben számos helyen megjelentek a progresszívekhez köthető identitáspolitikai motívumok és konstrukciók. Ez talán nem véletlen, hiszen az alkotók alkotásaikba mindig építenek magukból is valamit – márpedig az alkotópáros az első Mátrix-film óta nemet váltott, Andy és Larry Wachowski ma már Lana és Lilly Wachowski néven, transznemű nőként éli életét. A franchise mögött meghúzódó rejtett motívumok kapcsán különös adalék, hogy a közelmúltban maga Lilly Wachowski állt elő azzal a kijelentéssel, hogy „a Mátrix-filmek a transzneműségről szóltak”, példaként az első részben szereplő Switch karakterét említve. Ha Lilly a korszellem hatására utólag kicsit el is túlozta a transzneműség témájának filmbeli jelentőségét, az valóban megjelenik a Feltámadásokban is. Bár a főszereplő Bugs (Jessica Henwick) a való életben női identitással bír, az alkotók a filmben szándékosan erősítették megjelenésének, attitűdjének férfias oldalát, amelynek eredményeként a filmvásznon egyfajta transzgender, androgün karaktert kaptunk.

A fehér rassz háttérbe szorításának és a radikális feminizmus célkitűzéseinek elemei is megjelennek az új Mátrixban. A korábban mellékszerepet játszó fekete női karakter, Niobe (Jada Pinkett Smith) már tábornokként tűnik fel a filmben, a korábbi epizódban ugyancsak mellékszereplőként feltűnő indiai női karakter, Sati (Priyanka Chopra Jonas) ezúttal már a gépek uralmának megdöntésére irányuló küldetés szellemi irányítója. Feltűnő az is, hogy az új lázadó hajón, a Mnémoszünén a Nabukodonozorhoz képest megváltozott a rasszok és nemek aránya, s érzékelhetően nem a fehér férfiak javára. A patikamérlegen kimért identitáspolitikai konstrukciók mellett a filmben megjelenik egy bizarr elem is, a gépek identitása. A gépek egy része átállt a lázadók mellé, amit Neo döbbenten vesz tudomásul, s amikor oktondi módon gépekként hivatkozik azokra, Bugs kijavítja: a gépek nem „szeretik” a gép szót, sokkal jobban „örülnek” a szintetikus elnevezésnek. Bugs ezzel felvillantja a liberális progresszió lehetséges, jövőbeli útjait: ha egy nap a robotok az emberekkel egy élettérben lesznek, minden bizonnyal őket is a tisztelet és a politikai korrektség elvei alapján kell majd kezelni.

A film eleget tesz tehát a progresszív liberálisok elvárásainak, miszerint a filmekben elegendő szerepet kell adni a „mellőzött” kisebbségeknek. A progresszívek lobbijának hála, 2024-től már csak azok a filmek kaphatják meg a legjobb filmnek járó Oscar-díjat, ahol a szereplők legalább 30 százaléka két alulreprezentáltnak vélt kisebbségből származik. Ahogy az új Mátrix-filmben, úgy ezen célkitűzésekben is jól tetten érhető az új korszak szelekciójának lényege: a mellőzöttnek titulált faji vagy nemi identitás az új érdem, a tudás, tehetség szorgalom csak ezután következhet a sorban.

A Feltámadásoknak azért volt néhány jól sikerült jelenete is, amelyek egyikében az alábbi mondatok hangzottak el: „Áldott volt az életünk! Volt stílusunk! Voltak nagyszerű beszélgetéseink! A művészet, a filmek, a könyvek mind jobbak voltak! Számított az eredetiség!” A Merovingi az új, 21. századi facebookos, wikipediás világgal szemben fogalmazza meg kritikáját, alakításával a bolond archetípusát reprezentálja a filmben. Ebben rejlik lényege is: a bolond általában balgaságokat beszél, de időnként – nem törődve normákkal és mások érzéseivel – kimondja a legnagyobb igazságokat is. Valószínűleg nem szándékosan, de a Merovingi szavain keresztül az alkotók remekül megfogalmazták a különbséget az 1999-es és a 2021-es Mátrix-film között is: az egyik egy kiváló, eredeti film, amelynek van stílusa, a másik viszont csak egy gyenge replika. Bízzunk benne, hogy nem lesz több folytatás.

Címkék: film, Mátrix

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – A vert sereg