Ellenzékváltást most

A nemzeti együttműködés rendszere egy szörnykoalíció, amely a Hit Gyülekezetétől, a Mazsihisztől és Köves Slomó rabbitól a goebbelsi uszítás hazai mesteréig, Bayer Zsoltig és a nemzeti radikalizmus strasbourgi nagyasszonyáig, Morvai „Magunkfajta” Krisztináig, kulturált, konzervatív értelmiségiektől korrupt, kokainista cég- és pártvezérekig, vidéki gyülekezetek lelkészeitől zsidó-keresztény hagyományt megvető pogány táltosokig ível. Ezekben az emberekben és nézetekben nincs semmi közös – a hatalom, a pénz, a történelmi sérelmek és a balliberális kurzus iránti gyűlölet tartja őket össze.

A nemzeti együttműködés rendszerének szavazói sokfélék. Nagy hibát követ el, aki hagyja becsapni magát azzal, hogy tudatlan, megfélemlített és Erzsébet-utalványon lábhoz szoktatott közmunkás cigányok tömegei szavazták meg Orbán Viktor rendszerét. Nyilván sok szavazójukra igaz ez, ahogy az MSZP-re is tömegesen szavaznak kétbites világképű, tizenharmadik havi nyugdíjat vagy alapjövedelmet váró szerencsétlenek, akik a napi megélhetés reményében és végső elkeseredésükben szavaznak a szocikra, esetleg a cigányoktól való félelmük vagy az irántuk táplált gyűlöletük nyomán a Jobbikra.

Az ellenzéki pártoknak nem volt mit mondaniuk azon kívül, hogy Orbán Viktor és köre lop. Az ellenzéki pártvezetők majd bizonyára nem fognak lopni – bár épp szemérmetlenül hazudják le a csillagokat is az égről. A szociális uszítást felvértezték a modern politikai marketing gátlástalanságával, így született meg a Vona-kormány, a Karácsony-kormány meg a Szél-kormány ígérete – mindössze a kormányképesség merő látszata meg a társadalmi támogatottság hiányzott mögülük. Nemcsak arról hazudtak, hogy milyen lehetőségei vannak az országnak a következő négy évben, hanem arról is, hogy a választás másnapján mi történik majd. A magyarok tömegei inkább a jól ismert rosszra, a kiszámítható és lassú sorvadásra szavaztak, mint azokra, akik annyival sem tisztelték meg őket, hogy a legelemibb realitásokra reflektáljanak: akár holnap csődbe vihették volna az országot.

Még a Momentum Mozgalom kampányának is az az imázsfilm volt a legemlékezetesebb pillanata, amelyben egy lelkes, fiatalos csapat tagjai korán kelnek, egész nap dolgoznak, és addig nem lankadnak, míg végül sikeresek nem lesznek. Elképesztően profi , dinamikus és nagyon jó hangulatú reklámszpot – csak hát ugyanúgy hirdethetne szénsavas üdítőitalt az Egyesült Államokban, személygépkocsit Németországban és mobil-tarifacsomagot Bulgáriában, mint politikai pártot Magyarországon. Ami hiányzik belőle, az épp az identitás, a vízió, az érték és bármiféle üzenet, amelyről a magyar választók önmagukra, saját problémáikra ismernek. Az ellenzéki pártok vezetői és hívei azzal hülyítették magukat és egymást, hogy pusztán multimarketinggel meg Orbán korruptságának mantrázásával a kormány leváltható. Így aztán nemcsak a valós diskurzusra, nemcsak a kormányzat eredményeinek elismerésére, nemcsak saját programjaik megalkotására és ismertetésére nem maradt erejük, de arra sem, hogy legalább a küldöttjeik jelen legyenek minden szavazókörben. Ez okozta Orbán Viktor újabb kétharmadát, és nem a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, amelyet a balliberális véleményelit erőlködve próbál az ellenzéki vereség felelősének beállítani. Az ellenzék vereségének tényleges okai: valóságdeficit, igazságdeficit, hitelességdeficit és identitásdeficit.

Ez után a választás után azt kell végre tudomásul venni, hogy a nemzeti együttműködés rendszere több mint a Fidesz mögé szervezett konglomerátum – része az ellenzék is. A nemzeti együttműködés rendszerének részei mindazok a pártelitek, amelyek most az Országgyűlésben újabb négyévnyi ócska színházzal készülnek demonstrálni, mekkora ellenzékei annak a kormányzatnak, amelyet ha nagyon akartak volna, egy technikai koalícióval mára könnyedén megbuktathattak volna. A nemzeti együttműködés rendszerének részei azok a politikai tanácsadók és marketingesek, akik az ellenzéki pártok vezetőit hazudozni tanítják, akik harminc éve vesznek fel vagyonokat kétes értékű tanácsaikért, és akik minden bukás után új gazdát találnak, hogy aztán sok pénzért Orbánhoz és Gyurcsányhoz rothasszák. A nemzeti együttműködés rendszere úgy dönthető meg, ha új ellenzéki elit épül. Nem a pártokkal és nem a politikusokkal van a baj, hanem ezekkel a pártokkal és ezekkel a politikusokkal. Gyurcsánynyal nem lehet Orbánt leváltani, ahogy az MSZP-vel sem lehet a Fideszt. Az LMP-nek meg kell újulnia, a Momentumnak identitást kell növesztenie, és valahol körülöttük, a polgári centrum alapjain lehet elkezdeni a rendszerváltó erők térfoglalását. A nemzeti együttműködés rendszerét csak középről lehet leváltani, és csakis akkor, ha egy nap egy tényleges ellenzéki erő a Fidesz szavazóit is megszólítja majd. Aki nem a centrumból próbálja megnyerni az országot, az hazardírozik, gazdasági válságra vár, és nem lebontani, hanem átvenni kívánja Orbán Viktor rendszerét.

A választás eredménye megerősítette a hatalmat nemtelen működésében: a gyűlöletpropaganda, a migránsozás, az ügynöközés, a hazaárulózás, a karaktergyilkosságok a következő években még inkább a hazai mindennapok részei lesznek. A nemzeti együttműködés rendszerének elitje megmámorosodott Habony Árpád sötét géniuszának bűvöletében: tagjai azt hiszik, hogy a lelketlen tömegpropagandát nem lehet túltolni – azt hiszik, hogy ez mindörökké működni fog. A magyarok felkészülhetnek arra, hogy a rájuk váró ciklusban a kormányzati propaganda rémalakjai a tűzfalakat is birtokba veszik: mindenhonnan migráns orkok tömegei néznek majd a bennszülöttekre, hogy a félelemérzetük állandó legyen. Mészáros Lőrinc cége talán épít egy hatalmas tornyot a főváros fölé, ahonnan Soros György szeme figyeli majd a budapestieket. Mordort hazudnak a magyarok köré, és világossá teszik, hogy egyedül Orbán Viktor képes megvédeni őket.

Csakhogy Budapest már nem hiszi el a hazug népmesét – Budapesten már a kormányváltás hívei vannak többen. S amit ma Budapest gondol, azt gondolja holnap az ország. A Londonban dolgozó magyar fiatalok körében a kormánynak tízszázaléknyi támogatottsága sincs, a Jobbiknak, az LMP-nek meg a Momentumnak viszont kétharmada van – valós kétharmada, nem negyvenkilenc százaléknyi szavazatból hegesztett parlamenti kétharmada. Az erő, amely majd elsöpri a rezsimet, már körvonalazódik a horizonton – a hatalom pedig jól láthatóan retteg tőle. Mindig hajnal előtt legnagyobb a sötétség.