„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.”
Az idézet Dessewffy Auréltól (1809-1842), a reformkor kivételes tehetségű, konzervatív, a fontolva haladás politikáját képviselő politikusától származik. Amikor a negyedik Orbán-kormány megalakulásáról szólunk, mindenekelőtt érdemes rögzítenünk, hogy a jó és eredményes kormányzást pártszimpátiától függetlenül nemzeti érdeknek kell tartanunk. Ilyen értelemben várakozással tekintünk a most kezdődő ciklus elé. Ítélkezni korai, ám Orbán Viktor sorrendben harmadik kormányának létrejöttekor tiszta lapról sem beszélhetünk már.
A kormányfő a parlamentben arról beszélt, hogy kegyelmi pillanatok ritkán adódnak a politikában. És valóban, a mostani sem az. 2018 nem 2010: a Fidesz első kétharmados diadala kegyelmi pillanat volt, amikor a nem a győztesre szavazók jó része is bizakodva tekintett az újfajta kormányzás elé, s a győzelem jogosságát alig volt, aki kétségbe vonta. A kegyelmi pillanat nem szült csodát, s ugyan Orbán Viktor akár még újabb választásokat is nyerhet, ezt az esélyt már elmulasztotta.
Kétharmados parlament, kettészakadt társadalom
Arra kértek, hogy írjak egy elemzést a választásról, illetve az annak nyomán kialakult helyzetről. Nem tudom, mi újat mondhatnék ahhoz képest, amit mások leírtak már a voksolás óta eltelt egy hónapban. Az eredmény világos. A társadalom megosztottságát a parlamenti patkó természetesen nem jeleníti meg, a Fidesznek messze nincs kétharmados választói támogatottsága, de a 49 százaléknyi listás szavazat nyolc év kormányzás után kiemelkedő eredmény.
Sokan felhördültek azt hallva, hogy a régi-új miniszterelnök nem négyéves ciklusokban gondolkodik, hanem egyenesen 2030-ig tervez. Én nem látok ebben semmi rendkívülit: a távlatos gondolkodás politikusi erény, a hatalomhoz való ragaszkodás pedig politikusi ösztön. A kérdés az, hogy az országnak javára válna-e egy Orbán-korszakban élnie, s a felvázolt nagy tervek végigviteléhez megvan-e az elszántság, a tudás. A sikeres kormányzásnak eddig is adottak voltak a feltételei: az ellenzék nyolc éve nem jelent valódi ellenerőt, a kormány a maga érdekei szerint hajlítgatja a jogrendet, a gazdasági válság rég a múlté. Az oktatás vagy az egészségügy állapotát, általában az életviszonyokat ennek a kedvező állapotnak a tudatában érdemes mérlegre tennünk. Lehangoló tény, hogy Magyarország minden kormányzati erőfeszítés és a kezdeti hatásos válságkezelés dacára az elmúlt nyolc évben is messze az adottságai alatt teljesített, s nem tudott javítani pozícióin az uniós és régiós versenyben. Talán ezekért is ragaszkodott annyira, tízmilliárdokat könnyű kézzel propagandára elszórva a hatalom ahhoz, hogy a sok létező probléma közül a migrációt tegye a közélet kizárólagos témájává.
Orbán Viktor újabb kormányának tehát lenne min javítania. Egyelőre csak bizakodhatunk abban, hogy a kormányzat szerkezetében és személyi összetételében történt változások jobb működéshez vezetnek. Ami az átalakítások szándékából eddig világosan kirajzolódik, az a nyers hatalomtechnika: a miniszterelnök valóban a kezébe venné az irányítást, minden szálat ő mozgatna, kormányától pedig távolt tart mindenkit, aki az autonóm politikusi cselekvés lehetőségét hordozza magában. Aggasztó jel, hogy nem csitul a kampányhevület; a kormány mintha ragaszkodna a rendkívüli állapot érzetének fenntartásához, s már-már kétségbeesetten keres újabb és újabb ellenségeket.
Dessewffy gróf mértékletességre és józanságra intett mind a kormányzásban, mind annak bírálatában. Bármi történjék is, mi igyekszünk majd tartani magunkat ehhez. Jámbor óhajként a munkáját megkezdő kormánynak sem kívánhatunk egyebet: képességet a mértékletességre és józanságra.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 1. számában jelent meg, 2018. május 18-án. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! Fizessen elő, vagy támogassa munkánkat! Megvitatná az olvasottakat? Várjuk Facebook-oldalunkon.
