Az Európai Parlamentben egymás után készülnek el azok a jelentések, amelyek súlyos aggályokat fogalmaznak meg a magyarországi demokráciát, jogállamot, az alapvető emberi jogokat fenyegető veszélyekről, és arról, hogy hazánkban súlyosan sérülnek az Európai Unió alapértékei.
Ezeket a súlyos megállapításokat – sajnálatos módon – szikár tényekkel is alá tudták bástyázni a jelentésírók. Magyarországnak lenne lehetősége, hogy tételesen cáfolja, vitassa ezeket, hiszen az Európai Parlament még demokratikusan működik, a kormány több-kevesebb sikerrel meg is próbálta.
Ezek a Brüsszelben megfogalmazott aggályok nem ismeretlenek, itthon is gyakran szóba kerülnek, de közállapotaink és a médiaviszonyok miatt nem annyira hangsúlyosan, mint például most az unió fővárosában. Talán a média felelőssége ez, talán az ellenzék gyengesége, fásultsága miatt nem sikerült igazán megfelelő súllyal a közbeszéd témájává tenni és kitárgyalni ezeket a vádakat.
A legsúlyosabb megállapításokat Judith Sargentini jelentéstevő vezetésével az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE) állította össze. Ez azzal a javaslattal zárul, hogy élesítsék be a 7-es cikkelyt hazánkkal szemben, aminek a következménye az is lehet, hogy megvonják Magyarország szavazati jogát az EU-ban. A Sargentini-jelentés többek között az alkotmányos rendszer működése, az ügyészség és más állami szervek függetlensége, a korrupció, a privátszféra és az adatvédelem, szólásszabadság, az egyenlő bánásmód, a kisebbségi jogok, a menedékkérők és menekültek alapvető jogai terén fogalmazott meg kifogásokat.
A LIBE több évre visszanyúlóan vizsgálta a jogállami működés hiányosságait, és ez alapján állapították meg, hogy már az alaptörvény megalkotásakor sem vontak be az alkotmányozási folyamatba a fideszeseken kívül senkit. A kétharmados felhatalmazás alapján a fideszes parlamenti többség az alaptörvény segítségével bontotta le a fékek és ellensúlyok rendszerét. Mindeközben szép lassan megtanulhattuk, hogy az új társadalmi berendezkedés nem más, mint a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Van olyan jogtudósunk, egy volt alkotmánybíró, aki a kezdetektől fogva brutális nyersességgel államcsínynek minősítette ezt a fajta alkotmányozást és az ellenzéket ellehetetlenítő új választási törvény megalkotását. De ezt a felvetést se vitatta meg kellő komolysággal a magyar jogásztársadalom.
A Sargentini-jelentésben kifogásolták az Alkotmánybíróság jogköreinek megnyirbálását és a bírák egy részének nyugdíjazását is. Ennek célja szerintük az volt, hogy lojális bírákkal tölthessék fel a bírói kart. Meglepő módon a jelentés a korrupcióval nem foglalkozik behatóan, csak egy korrupcióellenes szervezet korábbi jelentésére hivatkozik, amely olyan korrupciógyanús eseteket említ, amelyekben kormánypárti politikusok is érintettek. Ugyanakkor nem utal a hazai sajtóban nagy port kavart, a miniszterelnök vejét is érintő OLAF-jelentésekre. A bizottság egyik legsúlyosabb vádja talán az, hogy egyre többször titkosszolgálati eszközökkel figyeltet meg magyar állampolgárokat a kormány. A jelentés a sajtóhelyzetről megállapítja, hogy a közmédia egyoldalú kormánypárti propagandát terjeszt, és hogy a Fidesz elfoglalta a médiahatóságot is. Az ENSZ és EBESZ megállapításaira alapozva azt is rögzítik, hogy a hatóságok embertelenül bánnak a menekültekkel, és hogy idegengyűlölő hangulatot teremtettek az országban. A szociális jogok területéről a hajléktalanok helyzetét, illetve a minimálnyugdíj alacsony voltát emelik ki többek között.
A Sargentini jelentés végül arra tesz javaslatot: a Tanács tegye meg a szükséges lépéseket, hogy Magyarországon helyreálljon a demokrácia, a törvényes rend és az alapvető jogok tisztelete. Ehhez szolgálna eszközül az a bizonyos 7-es cikkely.
A szavazás megvonásnál is húsba vágóbb következményekkel, az uniós források megvonásával járna, ha az EP költségvetés-ellenőrzési bizottsága (CONT) által megfogalmazottakért járó szankcióval sújtanák hazánkat. Ezt a jelentést a Sargenitini jelentéshez csatolják. A CONT jelentése szerint „a korrupció jelenlegi szintje, az államháztartás elszámoltathatóságának és átláthatóságának hiánya, illetve a nem támogatható kiadások vagy a finanszírozott projektek túlárazása hatással van az uniós források magyarországi felhasználására”.
És mindehhez jött még az EP nőjogi és esélyegyenlőségi bizottságának (FEMM) jelentése, amely a magyar nők helyzetét vizsgálta meg, és több megállapítást is tett a hátrányos megkülönböztetésükről. A jelentés szerint a magyar kormány a nőket anyai szerepükre redukálja, a nemek közti egyenlőség helyett csak családpolitikáról beszél. Megállapítják azt is, hogy Európában sehol nincs ilyen kevés nő a döntéshozásban, mint nálunk. Ők is a 7-es cikkely alkalmazására tesznek javaslatot.
Nagy valószínűséggel végül mégsem tudják majd bevetni az „atomfegyvert”, mert Magyarország számíthat Lengyelország vétójára, ám az már biztos, hogy Brüsszelben megint hosszú hónapokig napirenden lesz a magyar kérdés.
Azért igyekeztem ilyen részletesen ismertetni a brüsszeli kifogásokat, mert bár a bírálatok nagy részének jogosságát elég nehéz lenne vitatni, az mégis rettenetesen elkeserítő, ahogy erre az egészre a kormány képviselői reagálnak.
Rajtuk is túltesz a kormánypárti propagandasajtó, amely nem csupán ferdít és csúsztat, de még az alpári bunkóságtól sem riad vissza. Pedig akár a bírálatok tényszerű cáfolatával is megpróbálkozhatnának, ha már segíteni akarnak.
A jobboldali közvélemény formálásában jeleskedő holdudvari publicista például elképesztő alpári stílusban esett neki „nyílt levelében” a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentését jegyző Maria Noichlnak. A tartartalmi megállapítások egzakt cáfolatába ő se fektet energiát, ehelyett ízelítőt ad a magyar kormánypárti sajtó természetéből és stílusából. Az, hogy a jelentést jegyzők „nem normálisak” a legenyhébb kifejezése a véleményvezérnek, akinek tényleg gazdag a szókincse a gyalázkodáshoz. A „nyálfolyató idiotizmus”, „a jólétben elhülyültek nihilizmusa”, „a gondolattalanság”, az „elmebetegek”, a „beteg idióták”, a „gazember” jelzők elpuffogtatása után egyszerűen a „kretén” szóval foglalja össze jelentés szerzőinek jellemzését.
De nem kell csodálkozni az udvari publicista „bátorságán”, hiszen maga Gulyás Gergely miniszter is elég sommásan intézte el a jelentést: „A Sargentini-jelentés az Európai Unió legrosszabb arcát mutatja, egy olyan hazugságoktól hemzsegő, koncepciós alkotás, amelyre a legsötétebb diktatúrák propagandája is elismerően csettintene.”
Lomnici Zoltán, a CÖF-ös alkotmányjogász legalább megpróbált fogást találni Sargentinin. Nem nagyon sikerült neki. Szerinte Sargentini „arról beszél, hogy vannak bizonyos jogi, egyébként európai, jogállami megoldások Magyarországon, amelyek nem feltétlenül illeszthetők be az uniós szabványokba”. Csakhogy Lomnici szerint „a jogállamiságnak nincsen meghatározott, tankönyvekben rögzített definíciója, nincsenek olyan intézmények, amelyek kötelezően kell, hogy legyenek egy tagállamban”. Lomnici szerint „tételesen hazugság” Judith Sargentini összes megállapítása, amely közel-keleti vagy afrikai diktatúrák jellemzőit sorolja fel.
Az az érvelés, hogy hiányzik a tankönyvekből a definíció a jogállamiságról, még egy laikus tollforgatót is mellbevág. Talán abban nincs vita, hogy a jogállamiság ott létezik, ahol a jog uralkodik a közhatalom felett. Vörös Imre volt alkotmánybíró, aki nem átallott „államcsínyről” beszélni, az úgynevezett alkotmányozási folyamat kapcsán, kérésre talán így utólag is beavatná a jogállamiság rejtelmeibe a holdudvar tanult alkotmányjogászait.
A legjobban mégis Szájer József EP-képviselő lepett meg a Magyar Időkben publikált véleményével. Szájer lesepri az asztalról az egész Sargentini-jelentést, mondván: SOROS. És ez most nem nyelvi bravúr, hatásvadász sorosozás akart lenni. Szájer tényleg azért tartja „komolytalannak” a LIBE jelentését, mert szerinte az egy „Soros-jelentés”-nek, amit azért fogalmaztak, „hogy a szabad bevándorlást akadályozó magyar kormányt eltakarítsák az útból”. Vagyis nem azért fürkészik ilyen alapossággal Brüsszelben, hogy miként működik nálunk a jogállamiság, mert aggódnak értünk, a jogainkért, a jólétünkért, sokkal inkább azért, mert Orbán Viktor mindent elkövetett annak érdekében, hogy Magyarországra ne telepíthessenek be migránsokat. Vagyis a miniszterelnök védi az országunk szuverenitását a sorosista brüsszeli egykori gyarmattartó bagázstól. „Ez a tevékenység eddig sikerrel járt, mert ha nem is győztünk, de majdnem három éve késleltetni tudtuk ennek a nemzeti szuverenitást alapjaiban megrázó, hagymázas, az Európai Egyesült Államok fundamentumait lefektető tervnek a végrehajtását” – fogalmazott Szájer képviselő.
Szijjártó Péter is ezt a véleményt képviselte, már-már megszállott eltökéltséggel az EP-ben a Sargentini jelentés vitájában. Meg se próbálta tételesen cáfolni a jelentésekben megfogalmazott vádakat. Ehelyett meglehetősen bárdolatlan stílusban próbálta kioktatni a brüsszeli képviselőket. Mint ha ők is vesztesei lettek volna az április 8-i magyar választásnak. Mint ha a fölényes fideszes győzelem semmissé tenni például a Sargentini jelentésben megfogalmazott kifogásokat.
Itt tartunk. Brüsszelben aggódnak a magyar nők jogaiért, a faluszéli viskókban lakó cigány gyerekekért, a bíróságaink függetlenségéért, az alacsony nyugdíjakért, a munkanélküliek járandóságáért, Budapesten pedig az aggastyán Sorossal riogatnak, nemzeti szuverenitásról hadoválnak. Csak ne jelenne meg lelki szemeim előtt Putyin gúnyos mosolya…
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2. számában jelent meg, 2018. május 25-én. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! Ha teheti, kérjük segítse a független sajtót, fizessen elő a Magyar Hangra, vagy támogasson minket közösségi finanszírozási kampányunkon keresztül! Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.
