A szomszédságunkban, Horvátországban a legfelsőbb kereskedelmi bíróság a devizaalapú hitelek ügyében olyan döntést hozott, amilyet egy jogállamban az emberek elvárnak az igazságszolgáltatás fórumától.
Amikor azon gondolkodtam, hogy a magyarországi devizaalapú hitelek kapcsán a legfontosabb történéseket összefoglalom, először úgy akartam megközelíteni a kérdést, hogy felidézem, mi okozta a hitelek bedőlését. Most mégsem ezt teszem, mert a részletek útvesztőjében elsikkad a lényeg. A legfőbb gondot nem is a rossz, mondjuk ki, csaláson alapuló szerződések okozták, hanem az, hogy nem jogállamhoz méltóan orvosolták a becsapott, hitelük miatt földönfutóvá vált adósok ügyét. A kormányzati intézkedések – az Országgyűlés által alkotott törvények, az ezek alapján hozott bírósági ítéletek, amelyek meghatározták a pórul járt emberek sorsát – nem oldották meg a helyzetet. Idén várhatóan 30 ezer családot lakoltat ki a végrehajtó, jövőre várhatóan több mint 100 ezret…
Az ígéretek ellenére az Országgyűlés a magyar bankrendszer oldalára állt, cserben hagyta a becsapott áldozatokat. Sőt, a törvényhozás eszközeivel még segítette is bankrendszert, hogy az áldozatok ne legyenek képesek a magyar bíróságokon érvényt szerezni a nyilvánvaló igazuknak. Ma már tisztán látható, hogy akikre a bankok rátukmálták a devizaalapú hitelt, azokat nem egyszerűen hitelfelvevőkként kezelték, hanem egy nagyon kockázatos árfolyam-spekulációs ügylet befektetőiként. Ráadásul a kockázat minden terhét a kiszolgáltatott helyzetű hitelfelvevőkre hárították.
Semmissé nyilvánította a horvát bíróság a svájci frank alapú...
Arra hivatkozva, hogy a bankok 2004 és 2008 között nem tájékoztatták ügyfeleiket az ilyen devizahitelek magas kockázatáról.
Olyan hitelszerződés egy jogállamban nem létezik, ami azt eredményezi, hogy például egy ötmilliós hitel felvételét követően a bank harmincmillió forintot követelhessen, és amikor már a végrehajtó mindent vitt, akkor még ez sem elég, mert adósrabszolgaként – akár a sírig – kell törleszteni a fennmaradó tartozást.
A 2010 óta erős felhatalmazással rendelkező politikai hatalom mindent megtett azért, hogy úgy tűnjön, foglalkozik a devizahitelesek problémájával.
Első intézkedései egyike a végtörlesztés lehetőségének biztosítása volt. Kiknek segített ezzel? Azoknak, akiknek nem jelentett nagyobb gondot egy összegben visszafizetni a hitelt. Ugyanakkor, akik erre nem voltak képesek, azokra háríthatták át a bankok a végtörlesztés miatt keletkezett veszteségeiket. Az „eszközkezelős”, „árfolyamgátas” és a „forintosító” mutatványos kormányzati megoldás sem oldotta meg teljesen a problémát, mint ahogy az ócsai telepen néhány tucat családnak teremtett látványos megoldás sem. Még propagandának is siralmas volt az ócsai projekt, de a kivitelező holdudvari cégek jól jártak a drága látványberuházással.
A 2014-es önkormányzati választások előtt a kampányban még azzal szédítették a devizahiteleseket, hogy a forintosítással megteremtik a felvételkori árfolyamon való elszámolás lehetőségét, aztán a győzelem után mégis szelídültek a korábbi ígéretek: akkori napi árfolyamról szóltak a szerződések. Horvátországban e törvénysértő szerződéseket semmissé nyilvánították, a bankokat pedig elszámolásra, sőt kártérítésre kötelezték.
Sajnálatos módon a társadalom nem fogott össze a becsapott devizahitelesekért. Ha milliók vonultak volna utcára, jogállami megoldást követelve a banki csalásra, ki lehetett volna kényszeríteni a tisztességes jogállami döntést. Időben fel kellett volna ismerni, hogy a kormány csak látszólag állt az adósok mellé, valójában mindvégig a bankrendszer érdekeit tartotta szem előtt.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 10. számában jelent meg, 2018. július 20-án. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.
