Szemfényvesztők

Nem kellene bedőlni annak a szemfényvesztésnek, amit a kormányzati kommunikációs gépezet művel, hogy elterelje a figyelmet az embereket érintő valóban súlyos dolgokról. Nincs már itt évek óta az IMF, menekültáradat sincs a határainkon, Soros György sem velünk foglalkozik. Brüsszelben is már csak legyintenek arra, hogy most éppen az illiberalizmusra, avagy a kereszténydemokráciára esküszik-e a magyar miniszterelnök. Jövőre uniós választások lesznek, a néppártiak nem fognak felesleges konfliktust vállalni az Orbán-rezsimmel. Egyébként is, amíg a Németországban nagyadózónak számító multinacionális cégek paradicsomi körülmények között működtethetik összeszerelő üzemeiket a perifériának tekintett magyar prérin, addig bizony a német kancellár sem fogja a demokratikus alapértékeket számon kérni Magyarországon – bármit is mondjon a kamerák előtt.

Ilyen körülmények között most már tényleg megmosolyogtató lenne tovább háborúzni Brüsszellel, Sorossal. Új ellenség után kellett néznie a kormányzati agytrösztnek. A kegyvesztett Simicska Lajos még jó lett volna célpontnak egy ideig, ha nem dobja be a törölközőt a választás után. Amúgy Simicska kecskéi is jóllaktak a farmon, és a káposzta is megmaradt. Kicsit elfonnyadt, az illiberális gyomornak emészthetetlenül savanyú is lett a visszafoglalt sajtóbirodalom. Előbb-utóbb rájönnek, hogy a médiafelület semmit sem ér nézők, olvasók nélkül.

Csath Magdolna: A BMW nem hazánk, hanem saját versenyképességét növeli

Összeszerelő üzemek helyett tudásalapú munkahelyek kellenek – mondja a közgazdász. A teljes interjú.

Túl sok szót nem érdemes vesztegetni erre, hiszen a kulturális élet olyan, a közpénzek felett diszponáló vezetőit támadják mostanság, akik a jelenlegi hatalomnak köszönhetik vezető pozícióba kerülésüket. Leegyszerűsítve a dolgot lényegében a saját korábbi kultúrpolitikájukat szedik ízekre azzal, hogy a saját kedvezményezettjeiket állítják pellengérre.

Ennek a médiát eluraló, álproblémákat napirenden tartó médiastratégiának az egyetlen célja, hogy elterelje a közfigyelmét a valóban húsba vágó problémákról. Arról, hogy miközben a gazdaság – az előállított GDP tekintetében – valóban jó állapotban van, aközben komoly megszorító intézkedéseket hajt végre a kormány. Orbánék gyakorlatilag leépítik a kafetériarendszert. Jövő év januárjától nem fizetik ki a túlóráért járó pénzt a rendőröknek, a börtönőröknek, de még a tűzoltóknak sem, szabadnappal válthatják meg a túlmunkára fordított időt. Megszűnik számos béren kívüli juttatás, így az étkezési utalvány, a százezer forintos, készpénzben adott támogatás is. A megszorító csomag fő kárvallottjai a munkavállalók, a közszférában dolgozók, a kisvállalkozók, akik úgy élik meg ezt a helyzetet, mint szerzett jogaik elvesztését.

Semmelweis hazájában nyomorognak az egyetemi laborok

Annyira nagy a forráshiány, hogy sokszor a beszállítóktól könyörgik ki az intézmények a lejárt vegyszereket, különben elmaradnának a gyakorlatok.

Most már szinte hetente hallunk a devizahitelükbe belerokkant, a megemelt törlesztőrészleteket fizetni már képtelen, kisgyermekeket nevelő családokról, akiket rendőri segítséggel lakoltatnak ki otthonaikból. Akiket nem illet meg az elsétálás joga, akik úgy veszítik el mindenüket, hogy sok esetben az adósság egy része továbbra is őket terheli. A kulturális közszférából korábban elbocsátott, majd közmunkásként visszafoglalkoztatott értelmiségieket, több ezer főt, a hírek szerint el fogják bocsátani. A hatalom csúcsán teljes az érzéketlenség a beteg hozzátartozóikat otthon ápolók iránt, akik munkabérnek sem minősülő nevetségesen alacsony ápolási díjért gondozzák súlyosan beteg családtagjaikat. A munka nélkül maradt volt kulturális közmunkások gondja súlyosabb, mint az, hogy miről szól egy jegybank által is támogatott kulturális fesztivál, hogy meghívják-e XY balliberális költőt az irodalmi múzeum rendezvényére, hogy megmaradhat-e a genderszak az ELTE-n.

Már az sem nagyon érdekli az embereket, hogy Mészáros Lőrinc vagyona egy év alatt 100 milliárddal nő-e, vagy csak 99-cel.