Amikor Gyulafehérváron az utóbbi esztendőkben szépen felújított várba érkezve meglátjuk a püspöki székesegyház ezeresztendős falait, elgondolkozunk történelmünkön. Még inkább akkor, amikor belépünk a püspöki székházba; ott találjuk azt az egyszerű és szerény lakást, amelyben Isten szolgája, Márton Áron püspökként élt 1940. és 1980. között, kivéve életének azon idejét, amikor a román kommunisták sajátos vendégszeretetét élvezhette a börtönökben 1948-tól 1955-ig. A püspöki lakás ma az érsekség múzeumának része.
Márton Áron éppen 122 éve, 1896. augusztus 28-án született a Csík vármegyében lévő Csíkszentdomokos községben. A mostani évforduló kiváló alkalmat biztosít arra, hogy a XX. század legnagyobb katolikus magyar püspökének gondolatainál, szellemiségénél időzve keressük a kiutat abból az élethelyzetből, amelyben Európa, de különösen a Pannon-Kárpát térség ma van.
Ezt a súlyos helyzetet egyelőre kevesen akarják észrevenni. Pedig ki kell mondani, hogy a magyarság történelme egyik legmélyebb erkölcsi válságát éli, amely legalább másfél évtizede tart, talán ennél is hosszabb ideje. E súlyos morális válságból következik a társadalmi, gazdasági, kulturális, demográfiai válság is, és lassan a politika, a teljes közélet válsága is! Ennek számos jele észlelhető már.
A teljesség igénye nélkül néhány példa: a közbeszéd alpárivá válása; a rendszerszintű lopás; az elsekélyesedő kultúra; a mindent eluraló haszonelvűség és anyagiasság; az eredeti gondolatok hiánya; a zsarnokság egyes jeleinek megjelenése; az individualizmus általánossá válása és az önzés, a közjóra törekvés hiánya; fontos és mély tartalmakat hordozó kifejezések, szavak kisajátítása, majd lejáratása (nemzet, polgár, demokrácia, szabadság, szolidaritás, kereszténység, keresztény Európa, kereszténydemokrácia és még sorolhatnánk.)
A közélet mestere
Van-e ebből a sokrétű válságból kivezető út? Kell hogy legyen, de ez csak a személy gyökeres megváltozásával, vallásos nyelvezetben: megtéréssel képzelhető el. A bűntől kell elfordulni a jó felé. Márton Áron életére fókuszálva kereshetjük a helyes utunkat.
Az erdélyi püspök – akit Illyés Gyula emberkatedrálisnak nevezett – egyszerre volt ragyogó lelkipásztor, közösségszervező, szerkesztő és számos tanulmány írója, ragyogó szónok és tanító, Isten népének valóságos tekintéllyel rendelkező vezetője, a kisebbségi élethelyzetben lévő magyarság és az egyetemes (katolikus) keresztény egyház védelmezője, a teológia tudományában elmélyülő értelmiségi kutató, a II. vatikáni zsinat előfutára, az ökumenikus párbeszéd kezdeményezője; egyben a közélet mestere, aki mindig pontosan tudta, mekkora a mozgástere.
A pártpolitikába sohasem bonyolódott bele, távol állt tőle a kicsinyes hatalmi versengés. Ugyanakkor vallotta, hogy a keresztény embernek vannak feladatai a társadalom formálása, építése, alakítása vonatkozásában. A közéleti és a pártpolitikusi szerep effajta elhatárolása ma is iránymutató lehet lelkipásztoraink, keresztény egyházaink számára.
Márton Áron e ragyogó emberi teljesítményt is túlszárnyalva Isten szentje lett. Már ifjú korában felismerte, hogy az ember igazi, egyetlen hivatása, amit Istentől kapott, az, hogy megtanuljon szeretni, ezt gyakorolja, tanítsa, abban gyarapodjon. Ez fölötte van minden más földi „hivatásnak“, foglalkozásnak. Az ehhez vezető utat a papi szolgálatban találta meg. Az ő életében is fokozatosan bonatkozott ki az életszentség, amely a börtönből visszatérve már egészen karakteresen és észrevehető módon jelentkezett. Amikor társadalmi kérdésekben megszólalt, és világos tanítást, eligazítást adott, akkor is az Isten iránti szeretet, egyháza és a nemzet iránt viselt felelőssége vezette.
Jézusra figyelve a közéletben is
Ha a politikára úgy tekintünk, mint az értékek rendjének megvalósítására, azaz a közösség, a közjó szolgálatára, a társadalom irányításának sajátos eszközére vagy éppen a hatalom erkölcsi keretek között tartására, akkor Márton Áronról elmondható, hogy igazán „politikus alkat”, közéleti ember volt! Az egyház társadalmasításának eszmeiségét követte; közéleti szereplései alapján a kereszténydemokrata gondolat képviselője, egy értékkonzervatív, szociálisan érzékeny egyházi közéleti ember áll előttünk, aki pontosan eligazodott korának összetett közéleti, politikai, társadalmi világában.
Mindvégig Jézus Krisztusra figyelt, és így nem tévesztett utat! Az Isten és az ember szeretetét sugározta az Istentől kapott ragyogó humorával is. Méltatása után most szóljon hozzánk maga Márton Áron, két beszédének fontos részletei által.
A demokráciával kapcsolatos gondolatait osztotta meg 1946. október 27-én Marosvásárhelyen a plébánia képviselő-testületének az általa vezetett lelkigyakorlat után:
„Ahol a véleménynyilvánítás szabadsága korlátozva van, ott nem lehet demokráciáról beszélni. (...) Az egészséges demokráciát az egészséges közvélemény alakítja, és csak ott működik, ahol szabad ellenkező véleményeket is kimondani. (...) A demokrácia csak a lelkileg művelt és fegyelmezett emberek között működik jól. (…) A demokrácia kimondása még nem jelenti annak megvalósulását. (...) A vezetőknek tudniok kell, hogy ténylegesen addig van a polgárok támogatására és tiszteletére jogcímük, engedelmességre addig számíthatnak, amíg hivatalukat küldetésnek tekintik az Isten által meghatározott rend és célok megvalósítására. (...) A demokrácia sarkában a terror sötét árnya mellett ott settenkedik még a két kísértés: a dilettantizmus és a demagógia. (...) Elvként kell maga elé tűznie, hogy a konjunktúra-embereket már eleve kikapcsolja, hogy a híveit politikai szolgálatokért ne jutalmazza olyan állásokkal, melyeknek becsületes ellátásához megfelelő szaktudás és rátermettség szükséges."
A szolgáló államról
Másik beszédében Kolozsváron 1945. október 28-án a többi között ezeket mondta: „Az ember isteni jegyeket visel a homlokán, rá kell tehát nevelni, hogy használja az eszét, és az akaratát, legyen a dolgokról, eseményekről, a felvetett gondolatokról és kérdésekről önálló véleménye, és legyen bátorsága az önálló állásfoglalásra! A hatalom pedig tartsa tiszteletben a személy méltóságát és elidegeníthetetlen jogait! (...) A második feladat, hogy visszaadjuk és biztosítsuk a családnak azt a helyét és azokat a jogokat, melyek a teremtő Isten elgondolása és a házasság célja szerint megilletik. (...) Az állam feladata, hogy az emberek földi életének megtartását és minél teljesebb kiművelését előmozdítsa, ehhez az anyagi, szellemi és erkölcsi feltételeket megteremtse és megvédje. (...) Az állam legősibb és egyedül igaz indoklása: a szolgálat a társadalomnak, a közjónak, az összes polgárok javának.”
Márton Áront 42 évesen nevezte ki a pápa a Szent István alapította erdélyi (gyulafehérvári) egyházmegye megyéspüspökének. 42 éven át volt nehéz és megpróbáltatásokkal terhes időkben az egyházmegye és egyben az erdélyi magyarság szellemi vezetője. 1980. szeptember 29-én hunyt el a gyulafehérvári püspöki székházban. Boldoggá avatási eljárása jól halad, így remélhetjük, hogy hamarosan hivatalosan is a boldogok között tisztelhetjük Isten hűséges szolgáját, népünk nagy fiát.
Talán érdemes a püspök életútja és idézett gondolatai tükrében átgondolnunk, mérlegre tennünk a mai magyar valóságot. Márton Áront olvasva engedni, hogy szellemisége, lelkisége áthasson bennünket. Mindez segíthet a megfelelő személyes és közösségi következtetésekre is eljutni a nemzet jövője érdekében. Márton Áront idézve: „Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában.”
A szerző a Márton Áron Társaság elnöke
