Mértékletességre és józanságra intettük mind a kormányzásban, mind annak bírálatában a közélet szereplőit a Magyar Hang első számának vezércikkében. Jámbor óhajunkat most egy politikus is megfogalmazta. Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője az általa tulajdonolt Azonnali.hu portálon a többi közt azt vetette fel, hogy a padlón heverő ellenzéknek váratlant húzva mértékletességet kellene tanúsítania, és azt sem kellene szégyellnie, ha valamiben egyetért a kormánnyal.
Felvetése és annak fogadtatása arra az örök és kínzó problémára világít rá, hogy ami helyes és kívánatos, az nem feltétlenül lehetséges a politikában. Pontosabban: nagyon sokat kell dolgozni azért, hogy azzá váljon. Ma távol állunk attól, hogy közéletünket a józan mértékletesség hassa hát, s hogy a hangadók ne valamiféle életidegen értelmiségi álmodozásként tekintsenek erre a törekvésre, ám ez nem ok arra, hogy ne is gondolkodjunk el a lehetőségen.
Mit kívánjunk Orbán Viktor legújabb kormányának?
Lehangoló tény, hogy Magyarország minden kormányzati erőfeszítés és a kezdeti hatásos válságkezelés dacára az elmúlt nyolc évben is messze az adottságai alatt teljesített.
Ungár Péter kiindulópontja nehezen vitatható: ha az ellenzék folyamatosan Orbán Viktorral szemben határozza meg magát, ha egyetlen érzékelhető tevékenysége mindenfajta kormányzati lépés hangos ellenzése, akkor nem sok esélye van egy politikai fordulatnak. Az ellenzék régóta a Fidesz által kijelölt pályán mozog, s ott próbálja túlkiabálni a kormányt – április 8-án láthattuk, milyen eredménnyel.
Rafinált egy csapda ez, amiből egyetlen cikkben az LMP politikusa sem mutathatta meg a kiutat. Az a javaslata, hogy az ellenzék tegye világossá: a migráció ügyében az alapkérdésben – külső határok védelme, tömeges és ellenőrizetlen bevándorlás elutasítása – egyetért a kormánnyal, egyelőre inkább csak visszatetszést keltett. Holott nyilvánvaló, hogy nem a kormánypropagandával vagy a menedékkérők éheztetésével való azonosulásról van itt szó.
Hanem arról, hogy az ellenzéknek már csak praktikus okokból sem kellene hagynia magát olyan színben feltüntetni, mint aki a társadalom többségének álláspontjával ellentétes oldalon áll. Schiffer Andráshoz hasonlóan Ungár Péter is úgy látja, hogy az oppozíció kudarcos politikáját még mindig egy szűk, leginkább a néhai SZDSZ-hez köthető értelmiségi csoport diktálja.
Túszul ejtett ellenzék
Az öt júliusi időközi választás az összefogásos idiotizmus totális csődjét hozta. Ám két fontos tanulságuk lehetne.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy mintha a kormányzati irányt is a legfelső körökből tüzelt veszettek jelölnék ki – lásd: az úgynevezett kultúrharc izzadságos erőltetése –, kimondhatjuk: két egymásra fenekedő fanatikus szekértábor uralja közéletünket. Alapszabály, hogy gesztust az erősebbik félnek kell tennie, ám ilyesmiben most tényleg ostobaság lenne reménykedni. A hatalom érdeke ennek a helyzetnek a fenntartása.
Az ellenzéknek tehát magának kellene megtalálni a kiutat a csapdából; az első lépés, hogy felismerje annak természetét. Hihetetlen intellektuális erőfeszítés és mindennapi aprómunka – szervezetépítés, egyebek – szükségeltetik ehhez. Annyi biztatót tudok mondani, hogy bár a két tábor gyűlöletfelelőseinek hangja túlharsog mindent, és a paranoid háborús logika mozgatja a magyar politikát, a többség bizonyosan valami másra vágyik.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 16. számában jelent meg, 2018. augusztus 31-én. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 16. Magyar Hangban? Itt megnézheti.